Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nemzeti összefogást szorgalmaz Joe Biden klímaügyben

Létrehozva:

Fotó: MTI/EPA/AP/Andrew Harnik

Az új elnök szombaton a delaware-i Wilmingtonban mutatta be leendő kormányának környezet- és klímavédelmi feladatokra jelölt tisztségviselőit.

Joe Biden válságot emlegetett, szerinte a nemzetnek ugyanúgy össze kell fognia az éghajlatváltozás ellen, ahogy a koronavírus-járvány leküzdésében teszi. „Nincs vesztegetni való időnk. Azonnal munkához kell látnunk” – figyelmeztetett a megválasztott elnök.

Biden elnöksége egyik kiemelt céljának nevezte az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, és ambiciózus terveket ismertetett. Többek között épületek millióit akarja energetikailag felújítani országszerte – írja az MTI. Biden azt is megígérte, hogy mindent megtesz majd azért, hogy az amerikai villamosenergia-termelés 2035-re a CO2-kibocsátástól mentessé váljon. Biden kilátásba helyezte az elektromos mobilitás bővítését is. Tervei szerint ezek a projektek új munkahelyek tömegét teremtik majd meg az USA-ban.

Ez lényeges irányváltás Donald Trump hivatalban lévő elnökhöz képest, aki többször kétségbe vonta, hogy a klímaváltozás egyáltalán létezik-e, s ha igen, azt az emberek okozzák-e. Négyévi elnöksége idején az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímamegállapodásból, és erőfeszítéseket tett az olaj- és gázkitermelés felfuttatására. Trump mostohán kezelte az amerikai környezetvédelmi ügynökséget (EPA), és tucatnyi környezetvédelmi előírást gyengített vagy helyezett hatályon kívül.

Biden január 20-án tesz esküt új amerikai elnökként, miután a demokrata párt jelöltjeként a november 3-i választásokon legyőzte a hivatalban lévő republikánus elnököt.

Környezet- és klímavédelmi csapatát bemutatva, Biden ismét hangsúlyozta: nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az amerikai társadalom sokszínűségét követve, különböző hátterű politikusokat jelöljön kormányzatába.

Biden és Kamala Harris leendő alelnök átmeneti stábja már csütörtökön bejelentette, hogy a megválasztott elnök Deb Haaland indián származású kongresszusi képviselőt jelöli leendő belügyminiszterének.

Az amerikai kormánystruktúrában a belügyi tárca a szövetségi tulajdonú területek kezeléséért, a természetvédelmi területek felügyeletéért és az energiahordozók kitermelési engedélyének kiadásáért felel.

Közleményükben megnevezték klímaügyi csapatuk további tagjait is: eszerint Jennifer Granholm volt michigani kormányzót jelölik energiaügyi miniszternek, az afroamerikai Michael Regant a környezetvédelmi hivatal, az EPA vezetőjének, Brenda Malloryt a Környezetminőségi Tanács elnökének, Gina McCarthyt nemzeti klímaügyi tanácsadónak, Ali Zaidit pedig helyettes klímaügyi tanácsadónak.

Legnépszerűbb cikkeink