Köves Slomó: Fényt a „córeszre”

1998-ban, az éppen csak rügyező cybertérben, az internet őskorában, a népszerű e-mailes fórumok egyikén, a rég elfeledett „Córesz” belső zsidóközösségi vitafórumon hatalmas vita alakult ki.

A vita tárgya az volt, hogy jól teszi-e a magyarországi chábád lubavics zsidó irányzat, hogy a nyugati nagyvárosokhoz hasonlóan hanukai gyertyákat akar gyújtani Budapest közterein.

Hanuka a „legfiatalabb” ünnep a zsidó naptárban. Arra a csupán 2000 éves történetre emlékezünk, amikor az ókori Izraelben, az úgynevezett makabbeus zsidó szabadságharcosok kis csapata legyőzte a görög elnyomókat, és ezzel – visszanyerve a vallásszabadságot – lehetőséget kapott a jeruzsálemi templom újjá avatására (héberül: hanuka). Ennek fontos szimbóluma volt a hétágú menóra mécsestartó meggyújtása, és csodálatos módon a meggyújtott gyertyák egy nap helyett nyolc napon át égtek. Erre emlékeztet a „fény ünnepe”, és ezért ünnepeljük nyolc napon át a hanukát.

A zsidó bölcsek ebben a történetben a fény erejét látták a sötétség felett. Ezért rendelkeztek úgy, hogy a lángokat a házak bejáratánál a szabadtéren, vagy az ablakba téve, az utcára nézve, sötétedés után gyújtsuk meg. A fény feladata ugyanis csakis az lehet, hogy a sötétséget bevilágítsa. 

A vitafórumon a zsidó közösségből sokan gondolták mégis úgy, hogy a gyűlölet, a félelem és a szorongás sötétségét nem tudja legyőzni a fény. Attól tartottak, hogy a nyilvános zsidó ünneplés inkább az antiszemitizmust fogja növelni. A múlt tragikus eseményeit ismerve persze érthető ez a szorongás, mi – az ősi tanításhoz igazodva – viszont mégis úgy véltük, hogy a sötétség legjobb – és egyedüli – ellenszere a fény. Ha a zsidóság esélyt kap emelt fővel, nyílt tekintettel megélni hagyományait, akkor azzal lehetőséget adunk értékeink megismertetésére. Ezzel pedig a gyűlölet legtermékenyebb táptalaját, a tudatlanságot tudjuk elkezdeni lebontani.

Több mint 20 év telt el azóta, a hanukai gyertyák lángja számtalanszor lobbant fel Budapest és legutóbb már Debrecen és Miskolc főterein is. Sok tízezer ember ismerhette meg a zsidó hagyományokat, a zsidó zenét és a kóser ünnepi fánkot. Politikusok és közéleti személyiségek százai tettek hitet amellett, hogy a zsidó közösség békés szabadtéri ünneplése milyen elementáris jelentőségű Magyarország számára. Fontosnak tartották kifejezni, hogy a magyar nemzet építő elemének, a magyar kultúra szerves részének tekintik a zsidó közösséget és hagyományokat.

Demszky Gábor, Tarlós István, Gyurcsány Ferenc, Kövér László és még sorolhatnánk, ki mindenki jött el, hogy közösséget vállaljon az identitását emelt fővel vállaló és megélő zsidósággal. Felnőtt egy új budapesti nemzedék, amely számára a téli ünnepek természetes, szerves része a hanuka. És felnőtt egy új magyar zsidó korosztály, amelynek tagjai nem félnek, és nem riadnak vissza saját hagyományaik megismerésétől, megavallásától és megtartásától.

22 év után idén először maradtak el a hanukai szabadtéri, nyilvános ünnepségek. Nem a terrorfenyegetettség vagy a növekvő antiszemitizmus okán. Az egész világot megbénító pandémia az akadálya a közös ünneplésnek. 

De éppen ebben az évben, amikor azt érezzük, hogy a sötétség jobban eluralkodik rajtunk, mint korábban; éppen idén, amikor szeretteink elvesztését gyászolva, mindannyian levegő után kapkodva küszködünk az egészségünk megőrzéséért, a megélhetésünkért, az emberi kapcsolataink megtartásáért, éppen most van módunk jobban értékelni a fényt, felismerni, hogy identitásunk emelt fővel való megvallása, hagyományaink megélése milyen elementáris szükséglet. Éppen idén van alkalmunk felismerni azt, amit Dávid király olyan érzékletesen fogalmazott meg 2500 évvel ezelőtt: „Hiszen nem csupán kenyéren, hanem az élő Isten szaván él az ember.” Vagy ahogy Salamon fogalmazott: „Láttam a bölcsesség hatalmát a butaság felett, akár csak a fény erejét a sötétséggel szemben.”

Köves Slomó

az EMIH vezető rabbija