Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A szomszédok követelik a várostól: ne engedjék Trumpot Palm Beach-be költözni

Létrehozva:

Úgy tűnik a leköszönő elnököt már sehol nem látják szívesen.

Donald Tumpnak január 20-án végleg el kell hagyni a Fehér Házat, ami négy éven át volt az otthona. Azonban az még kérdés, hogy hova fog költözni, ugyanis szülővárosában, New Yorkban nem látják szívesen – írja a CNN információ alapján a 24.hu. Sőt a hatóságok nyomozást is indítottak Trump ellen a nagyvárosban, a korábbi hírek szerint ezért a következő exelnök Floridában szeretne lakni, azon belül is Palm Beach városában. Itt már el is kezdték renoválni Trumpék lakrészeit, készülve a költözésre.

A költözést azonban próbálják megakadályozni Trump leendő szomszédai, akik nem akarják, hogy a volt elnök ott éljen mellettük. Egyikük ügyvédje a héten hivatalos levélben követelte Palm Beach önkormányzatától, hogy ne engedélyezzék Trump beköltözését Mar-a-Lagóba, egy 1993-ban kötött megállapodásra hivatkozva, aminek aláírásával Trump elveszítette a jogot arra, hogy életvitelszerűen ott éljen.

A megállapodás értelmében Trump maximum 21 napot tölthet az épületben, egyhuzamban maximum 7 napot, mivel a magánlakként használt ingatlant klubbá alakította át. Ezt a megállapodást az elnöksége alatt párszor meg is szegte, amiért a városvezetés szemet hunyt, mivel mégiscsak az elnökről van szó. Azonban Trump már nem sokáig lesz az.

Egy környéken élő nő szerint rendszeresen nyújtottak be panaszokat ellene a városvezetésnél a zaj, a közlekedési dugók és a biztonsági intézkedések okozta kellemetlenségek miatt.

Legnépszerűbb cikkeink