Nagyvilág
Texas szerint háttéralkut kötött a Google és a Facebook, pert indítottak
Ha bizonyítják, hogy a két cég megegyezése korlátozta a piac működését, annak büntetőjogi következménye lehet.
Újabb pert indítottak a Google ellen, ezúttal Texas állam a felperes, írja az Index. Texas és az Egyesült Államok további kilenc államának főügyészei azzal vádolják a keresőóriást, hogy a Facebookot lefizetve kerültek monopolhelyzetbe az online hirdetések piacán. Ha ezt sikerül bizonyítani, a vád ezúttal nemcsak versenyjogi, de büntetőjogi következményekkel járhat.
A „header bidding” nevű szolgáltatással a reklámhordozó oldalak maguk választhatták ki azt a hirdetési rendszert, amelyik a legtöbbet fizeti a felületükért. Ez azt jelentette, hogy a Google online hirdetési rendszerének más rendszerekkel kellett versengenie, és támadásnak vették, amikor a Facebook bejelentette, hogy csatlakozik a licitrendszerhez.
A texasi főügyész által benyújtott belső dokumentumok szerint azonban a Facebook 2018 szeptemberében megegyezett a Google-lel: kivonult a licitálásból, ennek fejében fix részesedést kapott a Google által megvásárolt felületekből. A két cég így felhajtotta a hirdetési árakat és felosztotta a piacot.
A szerdán indult per az eddigiektől annyiban különbözik, hogy időigényesebb egy vállalat monopóliumra törekvését és gyakorlatát bizonyítani, mint két cég piacot korlátozó megegyezését. Utóbbit külön tiltja a törvény, ennek bizonyításával gyakorlatilag lezártnak tekinthető az ügy.
A Google közlése szerint a megegyezésben semmi illegális nincs, a Facebook egyike a Google Open Bidding programjában részt vevő 25 cégnek, és nem részesül előnyös bánásmódban.
A Politico értesülései szerint a Google ellen még ezen a héten újabb pert indítanak amerikai államok az internetes keresési monopóliumuk miatt.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója