Nagyvilág

Kiszabadították az elrabolt nigériai iskolás fiúkat

Published

on

A kormányzó elmondta: nem minden gyereket találtak meg.

A nigériai biztonsági erők kiszabadították csütörtökön azt a közel 350 iskolás fiút, akiket a gyanú szerint iszlamista fegyveresek raboltak el egy hete az ország északi részén, írja az MTI. A múlt pénteki emberrablás elkövetőjeként a Boko Haram iszlamista terrorszervezet jelentkezett egy kedden közzétett hangfelvételen.

A fegyveres támadók éjszaka hatoltak be a Katsina állambeli Kankara városának bentlakásos középiskolájába, és elhurcoltak magukkal több száz diákot. Az elmúlt években ez volt a legnagyobb ilyen incidens a térségben.

Katsina állam kormányzója, Aminu Bello Masari elmondta: a biztonsági erőknek sikerült kiszabadítaniuk mind a 344 fiút, akiket a szomszédos Zamfara állam egyik erdőségében tartottak fogva elrablóik. Hozzátette, megtalálták a fiúk többségét, de nem mindenkit.

A mentőakciót végrehajtó katonák bekerítették azt a helyet, ahol a diákokat fogva tartották, de parancsuk volt rá, hogy ne használják fegyvereiket. A kormányzó elmondta, hogy előzőleg közvetítőkön keresztül kapcsolatba léptek az emberrablókkal, hogy biztosítsák a gyerekek sértetlen elengedését. Végül egyetlen lövés sem dördült el. A fiúkat visszaszállították Katsina államba, ahol orvosi vizsgálaton estek át, és még pénteken hazatérhettek családjukhoz.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version