Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A Duna felé terjeszkedik a kerékpárút

Létrehozva:

Ha minden jól megy, 2023-tól európai színvonalú, három méter széles úton lehet majd végigtekerni a hatos számú EuroVelo kerékpárút észak-budai szakaszán.

A Budapesti Közlekedési Központ múlt héten elfogadta azt a nyomvonaltervezetet, amely az Óbudai Gázgyártól a Lánchídig teljesen új alapokra helyezi a budai bringás közlekedést – néhány helyen szó szerint. 

A tervek szerint az új nyomvonal elkerüli majd azokat a szakaszokat, amelyeken jelenleg sokszor csak konfliktusok árán lehet végigtekerni. A hely szűke miatt azonban az elvezetéshez szokatlan megoldásokat is be kell vetni, a leglátványosabbnak az az úgy nevezett erkélykonzol ígérkezik, amellyel az Árpád-híd budai pillérjét kerüli majd ki az új út: itt északi irányba a híd lábához rögzített, Duna fölötti „erkélyen” lehet majd tekerni.

Az új út innentől észak felé nem a mostani nyomvonalon, az óbudai óváros macskaköves utcácskáin, hanem a Hajógyári szigeten keresztül halad majd egészen a sziget K-hídjáig. 

Az Árpád-hídtól délre is jelentős változás várható: az út egy töltésen halad majd a Duna mentén egészen a Rozmaring étteremig, ahol visszatér a jelenlegi nyomvonalra. Ezzel a megoldással hasztalanná válik a Tímár utcai HÉV megállónál álló gyalogos-bringás felüljáró, amelyen jelenleg tilos áttekerni. 

Ennél a szakasznál felvetődik a kérdés, hol és hogyan lehet majd az óbudai lakótelepről ráhajtani az új kerékpárútra. Halász Áron a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese kérdésünkre elmondta, hogy a részletes tervek még kidolgozásra várnak, de valamilyen formában mindenképpen lehetőséget fognak biztosítani a terület bekapcsolására, és várhatóan az Árpád fejedelem útján is ki fognak alakítani bringasávot.

A legkonfliktusosabb szakaszon, a Batthyány tér és a Lánchíd között két részre osztva oldják meg a biztonságos elvezetést: a tértől a Halász utcáig a jelenleg parkolóként használatos külső forgalmi sávot meg fogják szüntetni, a Halász utcától pedig levezetik a bringaurat az alsó rakpartra: itt a támfal és a déli irányú forgalmi sáv között, a jelenleg szintén parkolóként használatos terület helyén fog haladni az új út. A Lánchídnál a nyomvonal visszatér a felsőrakpartra, itt várhatóan kiszélesítik majd a Lánchíd alatti jelenleg közös gyalogos-kerékpáros alagutat.

Halász Áron szerint a részletes tervek kidolgozása most kezdődik, ennek során fogják majd kidolgozni az új út kapcsolatait, ebbe a munkába pedig reményei szerint a Magyar Kerékpárosklubot is bevonják.

Fekete Norbert

 

Legnépszerűbb cikkeink