Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Negatív teszttel rövidíthető az angliai karantén

Létrehozva:

Keddtől lényegesen rövidebb időt kell karanténban tölteniük azoknak a külföldről Angliába érkező utasoknak, akik érkezésük után koronavírus-szűrésnek vetik alá magukat és negatív leletről kapnak értesítést.

A brit kormány jelenleg érvényes rendelkezése alapján tíz napra elkülönítésbe kell vonulniuk mindazoknak, akik a karanténkötelezettség alól nem mentesített országokból utaznak Angliába. A rendelkezést átvette a skót és a walesi kormány is, így a karanténelőírás Nagy-Britannia egészére érvényes.

A karanténmentesített országok listáján eredetileg Magyarország is szerepelt, de szeptember 12-én lekerült erről a listáról és azóta a Magyarországról Nagy-Britanniába utazóknak is tíz napot – illetve ha ennél rövidebb ideig maradnak, tartózkodásuk teljes idejét – elkülönítésben kell tölteniük.

A külföldről érkezőknek eredetileg 14 napra kellett karanténba vonulniuk, de hétfőtől az Egyesült Királyságot alkotó négy nemzet – Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország – tiszti főorvosainak közösen megfogalmazott ajánlása alapján ez tíz napra rövidült.

A brit kormány még novemberben hozott, egyelőre Angliára vonatkozó döntése szerint keddtől az elkülönítés időtartama még tovább rövidíthető, ha a beutazók koronavírustesztnek vetik alá magukat. A szűrést az angliai érkezés utáni ötödik naptól lehet elvégeztetni.

A közlekedési minisztérium ismertetése szerint a kormány azért döntött így, mert a tapasztalatok alapján ha valakiben jelen van az új típusú koronavírus, ötnapi lappangási idő után jóval megbízhatóbb eredménnyel jár a szűrővizsgálat, mintha a tesztet rögtön az érkezés után a repülőtereken, a kikötőkben vagy a vasútállomásokon elvégeznék.

Az angliai érkezés után azoknak is elkülönítésbe kell vonulniuk, akik vállalják a szűrővizsgálatot, de amint értesítést kapnak arról, hogy leletük negatív, elhagyhatják a karantént és onnantól az általánosan érvényes mindenkori járványmegelőző előírások vonatkoznak rájuk is.

A kormány ajánlása szerint az utazóknak már indulásuk előtt érdemes lefoglalniuk a tesztidőpontot a brit kormány által jóváhagyott magánszektorbeli egészségügyi szolgáltató cégeknél, amelyeknek listája a  https://www.gov.uk/government/publications/list-of-private-providers-of-coronavirus-testing kormányzati portálon található.

A tesztelési szándékot azon az online űrlapon – Passenger Locator Form – kell jelezni, amelyet a külföldről érkezőknek utazásuk megkezdése előtt minden esetben ki kell tölteniük. Az utasok ezen az űrlapon jelentik be, hogy nagy-britanniai érkezésük után hol töltik az elkülönítés idejét és ott milyen módon lehet felvenni velük a kapcsolatot.

Azoknak, akik angliai érkezésük után döntenek úgy, hogy alávetik magukat szűrővizsgálatnak, új azonosító űrlapot kell kitölteniük. A szűrővizsgálat költségét a kiválasztott magánszolgáltató szabja meg, és ezt az utasnak kell fizetnie. A karantén lerövidítését célzó koronavírus-szűrésre nem vehető igénybe az ingyenes brit állami egészségügyi szolgálat (NHS).

Legnépszerűbb cikkeink