Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Lázár János is túl van a koronavíruson

Létrehozva:

Családostul esett át a fertőzésen. 

Nyilvánosan még nem említettem, de sok más családhoz hasonlóan mi is átestünk a fertőzésen. Kerek három hétig karanténban voltunk. Emiatt a nagyszülőket sem láttuk már egy hónapja. Remélem, szenteste együtt lehetünk, már nagyon várom, hogy megölelhessem édesanyámékat – mondta a Blikknek adott interjújában a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos.

A karácsonyi készülődéssel kapcsolatban Lázár elmondta, hogy az ünnepekkor csak tárgyalási feladatai vannak. 

„A Jézuskával kell egyeztetnem, hogy mikor hozza a karácsonyfát! Más egyébbel nem foglalkozom, nem is főzök, abban nem is vagyok jó, legfeljebb a diót tudom szépen megtörni” – fogalmazott a teniszszövetség elnöke.

Legnépszerűbb cikkeink