Kiemelt hírek
Balra pöndörödik
A MEOESz Magyar Pásztorkutyák Világszövetsége elkezdte a hortobágyi sinka tájfajta felmérését, amely első lépés lehet az elismerés, azaz a nagybetűs fajtává válás útján. Ez a terelő munkakutyafajta juhászok és gulyások mellett tűnt fel pár évtizede, a sinka kifejezés eredendően csak annyit jelent, hogy sima vagy rövid szőrű.
A még dolgozó puli, pumi és mudi, illetve ezek nem elfogadott típusai és keverékei mellett a régi, munka vonalú német juhászokat sejtik az új fajta hátterében. A fajta újdonsága ez esetben nemcsak annyit jelent, hogy még nem figyelt fel rá a sportszerű hobbitenyésztés – mint például a Székelyföldön és Gyimesben régóta létező és máig fellelhető nyájőrző kutyákra sem –, hanem valóban néhány évtizede tűnt fel a hortobágyi állattartók mellett. Különlegessége, hogy a szilaj magyar szürke marhára is rákényszeríti akaratát, ha a helyzet úgy kívánja.
Sokfélék lehetnek
A magyar terelőkutyák néhány, a munka által megkövetelt küllemi tulajdonság (mint a túlzások nélküli, egészséges testfelépítés és a sem túl nagy, sem túl kicsi méret) kivételével mindig is igen sokfélék lehettek színüket, szőrzetüket, fül- és faroktartásukat tekintve. Mi több, a mudi első fajtaleírásában még szerepel, hogy rövid szőrű is lehet. Sőt, a jelenleg elfogadott fajtáknak, mint például a puli, szintén létezett eredetileg nagyobb, marhák mellett használt változata. A polgári tenyésztés azonban a kisebb méretű és viselkedésében is lágyabb, juhok melletti típust tartotta kívánatosnak mindhárom elfogadott terelő fajtánk esetében. Hasonló a vajdasági pulin nevű szerb terelőfajta is, amelyet mérete és spiccesen tartott farka – a mi mudinké a fajtaleírás szerint csüngő – tesz hasonlóvá a sinkához, szőrzete azonban hosszabb, hullámos, a mudiéhoz hasonló.
Hogy valóban a német juhászkutya és egyes feltételezések a boxer, azaz az 1960-as években népszerű német munkakutyafajták és a puli-pumi-mudi típusába sorolható, ám nem feltétlenül típusos, adott esetben a fentiek között átmenetet jelentő helyi terelőkutyák keresztezéséből származik-e a sinka, vagy csak úgy kihasadt, azt azért is nehéz eldönteni, mert a pumiról és a mudiról is úgy tartják, hogy magyar-német koprodukcióban születtek, őseik még akkor találkoztak, amikor lábon hajtották a magyar juhokat és marhákat a német piacokra.
Németországban saját, a nemzetközi szervezettől elkülönült egyesület foglalkozik a tájegység vagy valamely küllemi tulajdonság után westerwaldinak, stumpernek vagy tigernek nevezett terelő típusokkal, melyek közül több spicces-juhászkutyás megjelenésével valóban a magyar mudit idézi. Mi több, a farok nélkül születő stumper vagy a mozaikosan tarka, fekete-csukaszürke tiger lehetnek a felelősek a farkatlanság és a cifra szín jelenlétéért a mudiban.
Nem kiforrott
„A sinka teljesen rövid szőrű, jóval nagyobb, mint a mudi, 50-55 centiméteres marmagasságú, nagy fülekkel, kunkori farokkal és fontos az, hogy farkaskarma legyen. A sinka a mai napig egy munkatípus. Hosszabb lábú, könnyebben mozgatható és nem olyan érzé keny, mint a mudi” – sorolta kérdésünkre Vass Róbert aranykoszorús mestertenyésztő, a Gulakuti mudikennel tulajdonosa, miben tér el a sinka a muditól.
Vass elmondása szerint a sinka még nem kiforrott fajta, különböző típusai vannak és – mivel a munkára való alkalmasság a legfontosabb – nem egy kutya még közeli felmenői között tudhatja
az ausztrál kelpie-t vagy a malinoist (a rövid szőrű belga juhászkutya). Igaz, vannak tenyésztők, akik nagy hangsúlyt fektetnek a fajtajellegre, a farkaskaromra, a nagy fülekre, vagy hogy jobbra vagy balra tekeredik-e a kutya farka – mondta el a mindkét fajtát tartó, így jól ismerő Vass.
A sinkának ugyanis több olyan „fajtatisztaságot igazoló” tulajdonsága van, mint például a farkaskarom – a kutya hátsó lábain található csökevényes, funkció nélküli lábujj –, amelyről a juhászok úgy vélik, hogy a jobb munkaképesség záloga. Közvetlen kapcsolat aligha fedezhető fel a főleg fejben eldőlő terelőképesség és egy küllemi tulajdonság, például a jobbra vagy balra tekeredő farok között, ám ez is rávilágít arra, hogyan szilárdulnak meg egyes tájtípusok. Olyan helyeken, ahol a kutyákat nem papírozzák, a törzskönyveket nem vezetik, a származást fejben, egy-két generációra visszamenőleg tartják csak számon, egy-egy ilyen tulajdonság jelezheti, hogy az adott kutya bizonyosan jól dolgozó ősöktől származik, azaz az elsőre puszta babonának tűnő népi megfigyelés valójában helytáll.
Féltik a fajtát
„Egy hosszú munka első lépése, hogy elkezdjük felmérni a sinkaállományt” – válaszolta Korózs András, a Magyar Pásztorkutyák Világszövetségének elnöke a Pesti Hírlap kérdésére. A nemzetközi elismerés egy viszonylag hosszú folyamat, jelenleg is 40-50 fajta vár elismerésre, kell hozzá a megfelelő méretű és több, eltérő genetikai vonalból álló populáció és persze a fajtaleírás. „Meg kell határozni, hogy mi a tenyészcél, de egyelőre még ezt sem tudjuk. Ehhez mindenképpen be kell vonni azokat az embereket, akik jelenleg is dolgoznak sinkákkal. Legalább 5-10 évbe tellik majd, de lehet, hogy sokkal többe, és még mindig nem biztos, hogy elegendő egységes tenyészállatot találunk” – mondta Korózs.
Vannak azonban, akik nem örülnek annak, hogy a hobbitenyésztők és a nemzetközi ebtenyésztő szervezet magyar tagja felfigyeltek a sinkára. Sokak szerint a kiállítások világa minden eredeti fajta hanyatlásának előszobája. Elismert terelőfajtáink közül tisztavérű pulit már nem is lehet találni a juhászok oldalán. A terelésre alkalmas példányaik az erre kimondottan ügyelő tenyésztők kezét dicsérik, azonban a magyar terelőfajták fejlődésén is észrevehető egyfajta mintázat: a juhászok mintha mindig akkor fordultak volna az „új” felé, amikor a városi népek rátették a kezüket az általuk gondozott fajtákra. Így cserélte le a mezőn a pulit a pumi, a pumit a mudi és legvégül a mudit a sinka. „Nem szeretnénk, hogy hobbikutya legyen belőle. A fajtatiszta kutyákat tenyésztők között is sokan vannak, akik munkára tenyésztenek, a sinkát szeretnénk megtartani pusztai kutyának” – próbálta meg eloszlatni a félelmeket Korózs.
Fő a terelés
A már említett német terelőfajtákat tömörítő egyesületet 1989-ben éppen azért alapították, hogy megőrizzék a népi fajtákat az utókornak anélkül, hogy ez jelentősen módosítaná munkaalkalmasságukat. Az Arbeitsgemeinschaft zur Zucht Altdeutscher Hütehunde (régi német pásztorkutyák tenyésztésével foglalkozó munkacsoport – a szerk.) éppen ezért elzárkózik az általuk gondozott fajták nemzetközi elismerésétől, és fajtafelfogásuk is eltér a fajtatiszta kutyákat tenyésztőkétől. A kiállításaikon adott küllemi leírás inkább a megfigyelést szolgálja, mint a versenyt, sorrendet ugyanis nem állítanak. A tenyészpéldányok kiválasztását sem a bírói szem vezérli, hanem a szövetség által rendezett
terelőversenyek.
A sinka egyik első, nem juhász tenyésztője a fiatalon elhunyt Tari József pulitenyésztő volt. Tari a puliknál is komoly hangsúlyt fektetett a terelőképesség fenntartására, eközben figyelt fel a sinkákra. Több típusos tenyészegyedet is felkutatott, kutatásai, megfigyelései – nem különben munkaközpontú tenyésztői felfogása – alapjai lehetnek a jövő sinkatenyésztésének.
Tálos Lőrinc