Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Meghalt a koreai film legendás rendezője, Kim Ki-duk Lettországban

Létrehozva:

Kim Ki-duk / Fotó: Wikipedia

Ingatlant akart ott venni, de elkapta a koronavírust. Még nem volt 60 éves. 

A 60. születésnapja előtt pár nappal meghalt Kim Ki-duk (más átírásban Kim Gidok) dél-koreai rendező, jelentette a lett állami média. November 20-án érkezett a balti államba, hogy ott ingatlant vegyen. Több megbeszélt találkozóról is hiányzott, mire kollégái elkezdtek aggódni érte, de nem személyiségi jogi kérdések miatt nem volt könnyű rátalálni a kórházakban. A halál oka koronavírus-fertőzés. 

Olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz, Az irgalmas lány, vagy a Bin-Jip: Lopakodó lelkek. 2004-ben Ezüst medvét nyert Berlinben Az irgalmas lányért, 2012-ben a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-díját nyerte el a Pietáért, 2004-ben ugyanitt több díjat kapott a Bin-Jipért, Cannes-ban pedig az Arirang című dokumentumfilmjéért nyerte el az Un Certain Regard szekció díját 2011-ben.

2018-ban a #metoo botrányok idején nemi erőszakkal vádolták, de nem voltak bizonyítékok, azonban pénzbüntetést kapott azért, mert megütött többször egy színésznőt, aki nem akart részt venni egy szexjelenetben.

(hvg.hu)

 

 

Legnépszerűbb cikkeink