Nagyvilág
Az amerikai külügyminisztérium szerint eritreai katonák is lehetnek Tigrében
Hitelt érdemlőnek nevezte az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője csütörtökön azokat a jelentéseket, miszerint eritreai katonák is részt vesznek az észak-etiópiai Tigré tartományban kibontakozott konfliktusban.
Etiópia és Eritrea is tagadja ezen értesülések valóságtartalmát.
Az amerikai illetékes mindazonáltal felszólította az eritreai erőket, hogy vonuljanak ki az etiópiai tartomány területéről.
„Hitelt érdemlő értesüléseink vannak arról, hogy az eritreai hadsereg beavatkozott Tigrében, amit súlyos fejleménynek tartunk. Sürgetjük, hogy ezeket a csapatokat haladéktalanul vonják ki” – hangsúlyozta a tisztségviselő.
A Reuters hírügynökség elsőként közölte kedden, hogy az amerikai kormány szerint eritreai katonák léptek etióp területre, gyakorlatilag támogatást nyújtva Abij Ahmed etióp kormányfő csapatainak a lázadókkal szemben.
A nyugati országok attól tartanak, hogy ez a fejlemény tovább élezheti a konfliktust.
A külügyi szóvivő egyben felszólította a Tigrében harcoló feleket, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogokat és a nemzetközi normákat. Mint mondta, az Egyesült Államok nemzetközi partnereivel a jogsértésekről szóló értesülések független kivizsgálását és az elkövetőek felelősségre vonását sürgeti.
Etiópia tagadta, hogy Eritrea is bekapcsolódott volna a konfliktusba. Abij ugyanakkor a múlt héten közölte, hogy egyes etióp csapatok a lázadás kezdetén eritreai területére vonultak vissza, ahol segítséget kaptak a helyi hatóságoktól.
Szaleh Mohammed Oszman, eritreai külügyminiszter propagandának nevezte azokat az állításokat, hogy csapataik beavatkoztak volna a tigréi lázadás leverésébe.
Az állítások igazságtartalmát szinte lehetetlen független forrásból ellenőrizni, mert a tartományt gyakorlatilag elszigetelték a külvilágtól.
Abij és Iszajasz Afeverki, eritreai elnök 2018-ban írtak alá békemegállapodást két évtized ellenségeskedésnek vetve véget. A két ország most a Tigréi Népi Felszabadítási Frontot (TPLF) tekinti közös ellenségének.
A TPLF azt állítja, hogy a múlt hónapban számos eritreai katonát öltek meg, illetve fogtak el harcosai. Az amerikai külügyminisztérium szerint a felkelők rakétákkal is lőtték Eritrea területét.
A térségben azután robbantak ki harcok november elején, hogy a kormány szerint – a Tigré tartományt részben uraló – TPLF fegyveresei megtámadtak egy katonai bázist, az etióp haderő pedig ezután offenzívát indított. A harcokban és légicsapásokban már százak – akár ezrek – veszthették életüket.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!