Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Napokon belül pont kerül a brexit ügy végére

Létrehozva:

Fotó: Alexandros Michailidis - Shutterstock

A két fél álláspontja továbbra is messze eltérő, de a hét végére döntés születik az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatáról – tudatta az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen EB-elnök szerda este Brüsszelben fogadta Boris Johnson brit miniszterelnököt, hogy személyes megbeszélésen mozdítsák ki holtpontjáról a majdani viszonyrendszerről zajló tárgyalásokat. Abban állapodtak meg, ismét összehívják a tárgyaló delegációkat, hogy közelítsék egymáshoz az álláspontokat. A most kiadott közös közlemény szerint is jelentősek maradtak a nézetkülönbségek a három kulcsfontosságú területen: az egyenlő versenyfeltételek, a megállapodás betartatásának módozatai és a halászat szabályozása ügyében.

A Downing Street közleménye szerint elszántan törekszenek a tisztességes megállapodásra, ugyanakkor a majdani egyezménynek tiszteletben kell tartania az Egyesült Királyság függetlenségét és szuverenitását.

David Frost brit főtárgyaló küldöttségével együtt vasárnap óta Brüsszelben folytat megbeszéléseket, mivel a múlt heti londoni tárgyaláson sem jött létre megállapodás a három vitatott területen.

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. A szabadkereskedelmi megállapodás elmaradása azt jelentené, hogy Nagy-Britannia és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kétoldalú kereskedelmi forgalomban.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink