Magyarország

Egy budapesti ügyvéd bérgyilkosságra készült

Published

on

Fordulatos történet álbérgyilkosokkal, zsarolással, egy horvát „szerb Papával”, a háttérben egy megromlott párkapcsolattal.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy nővel szemben, aki 70 ezer euróért bérelt fel emberölésre valakit, aki egy csaló banda tagja volt, írja az MTI. 

    A Fővárosi Főügyészség csütörtökön azt közölte az MTI-vel: a 47 éves ügyvédnő 2017-ben elhatározta, hogy felbérel valakit unokatestvére élettársának megölésére, mert a rokona párkapcsolata erősen megromlott.

    Az ügyvéd ezt a tervét megosztotta ismerőseivel, egy 45 és egy 51 éves férfival, azonban úgy adta elő, hogy a bérgyilkost az unokatestvére apja keresi, az ügyvéd maga csak a „kivitelezésben” segít.

    A nő két ismerőse azonban elhatározta, hogy álbérgyilkost keresnek, s erre bevontak egy horvát és két további magyar férfit.

     A férfiak az ügyvéddel 2017 júniusában Horvátországba utaztak, ahol elsőnek a magát a „szerb bérgyilkos főnökének” kiadó, horvát társukkal, majd az egyik további, magyar állampolgárral tárgyaltak, aki azt hitette el magáról, hogy ő a bérgyilkos.

    Az ügyvéd a „Papaként” bemutatkozó horvát állampolgárnak 70 ezer euró megfizetését vállalta a gyilkosság végrehajtásáért, amelyből 15 ezer eurót előlegként kellett volna megfizetnie.

     A csalók a találkozókról hangfelvételt készítettek. Ezzel elsőnek az ügyvédtől kísérelték meg kicsalni az előleget, mondván, hogy a megbízás teljesítését megkezdték és ha az ügyvéd nem fizet, akkor a célponthoz fordulnak.

    Mivel nem jártak eredménnyel, magát a célpontot, tehát a nő unokatestvérének élettársát keresték meg, akitől a hangfelvétel átadására hivatkozva 3500 eurót csaltak ki, a felvételt azonban nem adták át.

      Az ügyészség a nővel és négy büntetett előéletű társával szemben letöltendő börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoz, egy férfival szemben, aki büntetlen előéletű, felfüggesztett szabadságvesztést, a csalással vádolt személyeknél pénzbüntetést kezdeményez – áll a közleményben.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version