Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Úgy néz ki, a kínai vakcina is hatásos

Létrehozva:

Odahaza nem tudják kipróbálni, mert nincs elég covidos beteg.

86 százalékos hatásossággal előzi meg a koronavírus-fertőzést az egyik, hagyományos technológiával készült kínai covid-vakcina, a Sinopharm, állapították meg az Egyesült Arab Emírségek egészségügyi minisztériumának illetékesei, akik a szer tesztelését végezték – adja hírül a 444 a New York Times beszámolója alapján.

A Sinopharm gyártójának saját elemzése szerint a vakcina, ha a fertőződést nem is, a mérsékelt vagy súlyos megbetegedést már 100 százalékban megakadályozza. Elemzésük szerint az is beigazolódott, hogy a vakcinájuknak nincs súlyos biztonsági kockázata.

Az emírségek hatóságainak értékelése még nem a végső eredménye a teszteknek. Kína még kilenc másik országban végez tömeges teszteket a Sinopharm vakcinával, ezek eredményeit még nem hozták nyilvánosságra. Ahogy az se világos egyelőre, hogy az Emírségek, ahol a Sinopharm vakcinát vészhelyzeti felhatalmazással már szeptember óta használják a frontvonalban dolgozók beoltására, tömeges oltóprogramba is kezd-e a kínai védőoltással.

A kínai vakcinagyártók azért kénytelenek más országokban végezni a szereik harmadik fázisú, tömeges tesztelését, mert Kínában az első hullám után olyan sikeresen szorították vissza a járványt, hogy ott, ha tesztalanyokat még találtak is volna, azok nem kerültek volna kapcsolatba a vírussal.

Legnépszerűbb cikkeink