Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Morawiecki szerint újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében

Létrehozva:

Szerinte Lengyelország és Magyarország álláspontja egységes.

Újabb uniós csúcstalálkozóra lehet szükség a költségvetés ügyében – jelentette ki keddi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, megismételve, hogy tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen elfogadott budapesti nyilatkozathoz.

Morawiecki újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az uniós források ügyében a költségvetési és a jogállamisági kérdéskört nem szabad „összekeverni”.

„Ezt az álláspontot egyértelműen megerősítem” – tette hozzá. Lehetségesnek vélte, hogy a költségvetés ügyében az e heti uniós csúcstalálkozó után egy újabb állam- és kormányfői értekezletre lesz szükség. „Készülünk arra, hogy a tárgyalások, megbeszélések hosszú hónapjai következhetnek” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, számol-e azzal, hogy a helyreállítási alapot 25 uniós tagállam részvételére szűkítenék, Morawiecki úgy válaszolt, hogy „különféle lehetőségekkel számol”. Aláhúzta: Lengyelország és Magyarország álláspontja a keretköltségvetés és helyreállítási alap kérdésében egységes. Hozzátette: tartja magát az Orbán Viktor miniszterelnökkel aláírt budapesti nyilatkozathoz.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink