Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Eddig nem látott adatokat osztott meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ

Létrehozva:

Az NNK elemezte a november közepéig tartó időszak halálozási adatait is. Minden harmadik halálozás a hetvenes korosztályt érintette.

Eddig ismeretlen járványügyi adatokat osztott meg a koronavírus terjedéséről a Nemzeti Népegészségügyi Központ – szúrta ki a Portfolio.

A halálozási arány a fertőzöttek számához viszonyítva a 80 év felettieknél a legmagasabb: 17,5 százalék, míg a huszonévesek között eddig összesen 5 áldozatot szedett a járvány. Az összes korcsoportot nézve az látható, hogy 60 év felett emelkedik meredeken a halálozás kockázata.

Összesítve minden harmadik halálozás a 70-79 éves korosztályt érintette. A 60-79 év közöttieket nézve azt látni, hogy több férfi halt meg, a 80 felettieknél viszont több nő van az áldozatok között.

A statisztika szerint munkaképes középkorúak, különösen a 40-49 korosztály fogékony a fertőzésre: november közepéig minden negyedik azonosított fertőzött a negyvenes korosztályból került ki.

Érdekesség, hogy az első hullámban minden hatodik fertőzött egészségügyi dolgozó volt, ez az arány őszre 2,9 százalékra csökkent.

Legnépszerűbb cikkeink