Magyarország
Orbán levelet írt Webernek, lazítana kapcsolatán az Európai Néppárttal
EP források szerint a Fidesz elnöke által írt levél nem más, mint annak burkolt bejelentése, hogy a párt a kereszténydemokrata pártcsalád elhagyására készül.
Új típusú együttműködést javasol a Fidesz EP delegációja és az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakciója között Orbán Viktor abban a levélben, amelyet Manfred Weber frakcióvezetőnek írt – írja a Népszava.
A Népszava birtokába jutott irományban a kormányfő arra hivatkozik, hogy a nézet- és érdekkülönbségek, valamint a kommunikációs problémák elkerülése érdekében a jövőben fűzzék lazábbra a fideszesek és a néppártiak kapcsolatait.
Orbán szerint ez megoldás lenne arra a problémára is, hogy miközben a Fideszt „közös akarattal” felfüggesztették a pártcsaládban, tagjai mégis a néppárti frakcióban maradhattak. „Ezt a kérdést sohasem vettük elő és tárgyaltuk meg alaposan” – húzza alá levelében a pártelnök-miniszterelnök – írja a lap.
Orbán Viktor egy olyan együttműködési formulát javasol, mint amilyen 1999–2009 között az EPP-sek és a brit konzervatív párt EP-képviselői között állt fenn. Ebben a tíz évben a szigetországiak a néppárti frakcióhoz külső szövetségesként csatlakoztak, abban egy külön csoportot alkottak. Akkoriban a politikai csoportot Európai Néppárt és Európai Demokraták Képviselőcsoportjának (EPP-ED) nevezték, az utóbbi a tory pártiakat jelölte. A brit konzervatívok azonban csak úgy tudtak kapcsolódni a kereszténydemokraták frakciójához, hogy nem voltak tagjai egyetlen európai pártcsaládnak sem. Vagyis az Orbán által javasolt partnerséget csak olyan képviselők ápolhatnak az EPP európai parlamenti csoportjával, akik nem tartoznak az Európai Néppárthoz. Tehát a Fidesznek előbb ki kéne lépnie a kereszténydemokraták politikai közösségéből ahhoz, hogy EP-képviselőik együttműködési megállapodást köthessenek a frakcióval. Arról nem is beszélve, hogy a csatlakozásnak szigorú feltételei vannak, például egyet kell érteni az EPP által vallott demokratikus értékekkel, a jogállami normákkal – írja a Népszava.
EP források szerint a Fidesz elnöke által írt levél nem más, mint annak burkolt bejelentése, hogy a párt a kereszténydemokrata pártcsalád elhagyására készül.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója