Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Kuleba: Ukrajna nem akar politikai harcot vívni Magyarországgal 

Létrehozva:

Szerinte Magyarországnak tiszteletben kell tartania Ukrajna nemzeti érdekeit.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfő délután azt mondta az RBK-Ukrajina hírportálnak, Ukrajna nem érdekelt abban, hogy politikai harcot vívjon Magyarországgal, mivel egyrészt fontos szomszédos országnak tartják, illetve NATO-tagország, és emellett az Európai Unió tagállama is. „Senki sem akar politikai küzdelmet folytatni Magyarországgal. Ugyanakkor Magyarországnak is tiszteletben kell tartania a mi jogszabályainkat és nemzeti érdekeinket” – mondta Kuleba.

A miniszter szavai szerint több konfliktus is van az Ukrajnában élő magyar kisebbség körül, aminek az az oka, hogy mindkét országot „traumatizálja a történelmük”.

Mindkét fél „nagyon érzékenyen viszonyul minden olyan kérdéshez, amellyel a történelem betör a jelenbe, sőt meg akarja határozni a jövőt. Ezek a rejtett traumák érdekütközéseket okoznak. Ráadásul Magyarország általában nagyon ambiciózusan viselkedett az elmúlt években nemcsak az Ukrajnával fenntartott kapcsolatokban, hanem számos más országgal és az Európai Unió egészével is” – tette hozzá a miniszter.

Hétfőn a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselőcsoportja közölte, hogy nem fog szavazni a megyei tanács elnökének személyéről, és kivonulással tiltakozik a párttal szembeni „politikai üldöztetés” ellen – írta a mukachevo.net hírportál.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink