Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Németországban kényszerítette prostitúcióra ismerősét

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

Emberkereskedelem és kényszermunka a vádak.

Egy 39 éves férfi idén nyáron a jobb kereset ígéretével rávette prostituáltként dolgozó ismerősét, hogy ezt a tevékenységet Németországban folytassa, írja a rendőrség

Az általa keresett pénzt azonban D. József maga tette el, míg a 31 éves nőt bezárva tartotta egy hamburgi lakásban. Innen csak felügyelettel mehetett ki. 

Amikor az asszony ezt szóvá tette, a futtató megverte. A férfi szeptember végén Magyarországra utazott, a nőt pedig arra kényszerítette, hogy Budapestten dolgozzon ezentúl prostituáltként.

Jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya a férfi ellen, akit 2020. december 1-jén Szegeden fogtak el a helyi kapitányság munkatársai. 

A férfit a BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt. 

Legnépszerűbb cikkeink