Magyarország
Ismét győzött a Ferencváros a Diósgyőr ellen
A címvédő Ferencváros 3-1-re győzött a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Gyorsan megszerezte a vezetést a Ferencváros, kevés érintéssel jutott el a DVTK kapujához, és egy pontos beívelésre Baturina jól érkezett. Nem sokkal később összejött az egyenlítés a hazaiaknak: előbb Rui Pedro egyedül tört kapura, de Dibusz nagy bravúrral védett, majd pár másodperc múlva Haratin megmozdulását szabálytalannak látta a játékvezető, a megítélt büntetőt pedig Rui Pedro értékesítette.
Többet kezdeményezett a Ferencváros, de nem alakított ki sok helyzetet, amikor viszont komoly gólszerzési lehetősége adódott, azzal élt is, így Zubkov jóvoltából megint előnybe került. A Diósgyőr eleinte kontrákkal próbálkozott, majd a játékrész második felében többet birtokolta a labdát, de helyzet ekkor már egyik oldalon sem adódott.
A második félidő első negyedórájában sok volt a sárga lapos szabálytalanság, nem alakult ki folyamatos játék, aztán egy-két percen belül többször is gólt szerezhetett volna az FTC, amely azonban az első kettős cseréje után döntötte el a mérkőzést, a frissen beállt Uzuni révén.
Szerhij Rebrov igyekezett pihentetni csapatát a keddi, kijevi Bajnokok Ligája-mérkőzésre, erre utalt a kezdőcsapat összeállítása, majd a sok csere a második félidőben. A DVTK próbálkozott a hátra lévő időben, de nem változott az eredmény, pedig mindkét oldalon voltak még nagy helyzetek. A Ferencváros a döntő pillanatokban hatékonyabbnak bizonyult, így célját elérve készülődhet a következő feladatra.
A két csapat legutóbbi nyolc találkozóját az FTC nyerte, amely a mostani bajnokságban kilenc győzelemmel és két döntetlennel továbbra is veretlen.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt