Nagyvilág
Hatalmas tüntetésen követelte az örmény ellenzék a kormányfő lemondását
Legalább tizenötezer tüntető követelte szombaton Jerevánban Nikol Pasinján miniszterelnök távozását. Az indulatokat a november elején Azerbajdzsánnal kötött megállapodás váltotta ki.
A karabahi harcok lezárásáról kötött megállapodás hatására jelentősen csökkent az örmények által ellenőrzött terület – a háborút követően ez sodorta belpolitikai válságba az országot. Azóta rendszeresen tüntet az ellenzék, árulónak tartja Pasinjánt, aki viszont nem hajlandó lemondani, legfeljebb átalakítani kormányát. A tüntetés idején is megismételte a miniszterelnök a televízióban, hogy nem mond le, valamint hogy kormánya egyik legfontosabb feladatának tekinti az azeri fogságban lévő katonák és a harcban elesettek holttestének hazahozatalát.
A szombati tüntetésen — amely békésen zajlott le — a dpa hírügynökség szerint a befolyásos örmény katolikus egyház képviselői is részt vettek.
Armen Szárkiszján örmény elnök azt javasolta, hogy tartsanak előrehozott parlamenti választásokat, a hatalmat pedig a választásokig egy nemzeti egységkormány gyakorolja. A javaslat nyomán tizenhét ellenzéki párt állapodott meg a héten abban, hogy közös miniszterelnök-jelöltet indít Vazgen Manukján volt kormányfő személyében.
MTI
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években