Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Sokan, sokféleképpen írnak Szájerről

Létrehozva:

Képünk illusztráció/Forras: Shutterstock

Nem minden lap olvasója kap ugyanolyan mélyreható betekintést az ügybe.

Egy nappal a Szájer-ügy kirobbanása után a Hvg fellapozta a magyar sajtótermékeket, hogy megtudják, mely lapok, milyen minőségben írnak az ügyről.

Mint a Hvg írja, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap első oldalán Soros György újabb akciójáról lehet olvasni, amely szerint a magyar származású milliárdos már megint eladósítaná Európát. Írnak arról is, hogy újra öt százalék lesz a lakásáfa, és hogy a kormány ma dönthet az ünnepi időszakban érvényes járványszabályokról. Ezek mellett mindkét lap megemlíti a Szájer-sztorit, a Magyar Hírlap a hetedik, a Nemzet pedig az első oldalon hívja fel arra a figyelmet, hogy az EP-képviselő „megkövette a családját és választóit”, és sajnálja, amiért megszegte a belga járványügyi szabályokat – írják.

A Ripost címlapján nincs nyoma Szájer botrányának – írja a Hvg -, és látszólag a Bors is lemaradt az ügyről – írják.

A másik bulvárlapnál, a Blikknél már egyáltalán nem finomkodtak Szájer botrányával kapcsolatban, a lapban elérhető cikkben nemcsak a teljes ügyet, de a buli már említett házigazdáját is idézik, akivel maguk is beszéltek – írja a Hvg.

Legnépszerűbb cikkeink