Nagyvilág
Ganz felmondja az egységkormányt, ismét választások lesznek Izraelben
“Izraelnek működőképes kormányra van szüksége” – nyilatkozta Ganz.
Benny Ganz, a Kék-Fehér párt vezetője, sokak várakozásának megfelelően bejelentette, hogy felbontja a Benjamin Netanjahu által vezetett Likuddal kötött szövetséget. Két éven belül negyedszerre lesznek választások Izraelben – írja a 12-as izraeli csatorna híroldala alapján a Neokohn.
A Neokohn korábban már arról is beszámolt, hogy Jáir Lapid, a Jes Átid párt vezetője szerdán javaslatot nyújt be a Kneszet elé, melyben indítványozza a parlament feloszlatását. A Kék-Fehér párt támogatni fogja a tervezetet, így ismét ügyvezető kormánya lehet Izraelnek.
Lapid Ganz bejelentése hallatán úgy nyilatkozott: „Izraelnek működőképes kormányra van szüksége.”
Miki Zohar, a Likud koalíciós ügyeiért felelős vezetője hangsúlyozta, hogy Ganz bejelentése „egy Benjamin Netanjahu kormányfő és a Likud elleni választási beszéddel ér fel.”
A Likud és koalíciós partnere, a Kék-Fehér párt közötti legújabb nézeteltérést a 2020 és 2021-es költségvetés elfogadása körüli vita okozta. Ganz mindenképpen meg akart győződni arról, hogy az ország elfogadott költségvetéssel rendelkezik majd, mikor a koalíciós szerződés értelmében jövő év novemberében átveszi a miniszterelnöki posztot Netanjahutól – írják.
A Likud párt nem volt hajlandó ezt a feltételt teljesíteni, így a határidő elérkeztével felbomlik a kezdetektől ingatag lábakon álló koalíció. A két párt megállapodásának értelmében amennyiben a szövetség a Kék-Fehér párt miatt bomlik fel, a választásokig Netanjahu marad az ügyvezető miniszterelnök.
A választások várhatóan valamikor márciusban lesznek.
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány
-
Magyarország2024.07.25. 1:28
A Volánbusz teljesen beolvad a MÁV-Start-ba