Nagyvilág
WHO: Csökken az új fertőzöttek száma
A múlt héten szeptember óta először csökkent az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma – jelentette be a WHO főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Genfben, mindazonáltal további elővigyázatosságra intett.
„Nincs helye elbizakodottságnak, különösen így, hogy sok kultúrában és országban közeledik az ünnepi időszak” – figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki arra kérte az embereket, hogy az ünnepek alatt is kerüljék a nagyobb összejöveteleket.
Hangsúlyozta: a családi és baráti összejövetelek nem érik meg, hogy az emberek másokat vagy magukat veszélyeztessék. „Mindannyiunknak át kell gondolnia, kinek az életét tesszük kockára a döntéseinkkel” – vélekedett.
A WHO szerint az új, csökkendő trend elsősorban az Európában regisztrált alacsonyabb fertőzésszámnak tudható be, amelyet az itt bevezetett karanténintézkedések és egyéb korlátozások nyomán sikerült lejjebb szorítani.
A síturizmus felfüggesztésének kérdésében, amellyel kapcsolatban az európai országok közt nincs egyetértés, a főigazgató leszögezte: az embereknek el kell kerülniük a zsúfolt helyeket. „Először mindenki kérdezze meg magától: valóban szükséges-e elutaznia?” – tette hozzá.
Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója mindazonáltal úgy vélte, a vírus kevésbé terjed szabad téren, és kevés az esélye annak, hogy valaki a lesiklópályán fertőződik meg. Leszögezte: a járvány terjedésére nézve elsősorban más, a síturizmushoz kapcsolódó tevékenységek során lehet veszélyes, és kiemelte a repülőket, a turistabuszokat, valamint a sílifteket.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt