Nagyvilág
Fegyverkező náci szervezetet tiltottak be Németországban
Betiltottak kedden egy újabb szélsőjobboldali szervezetet Németországban, és rendőri műveletet indítottak a feloszlatására.
A szövetségi belügyminisztérium közleménye szerint a magát Wolfsbrigade 44-nek és Sturmbrigade 44-nek is nevező csoportosulás felszámolására csaknem kétszáz rendőrt mozgósítottak. Házkutatást tartottak tizenegy tagjának otthonában, lefoglaltak a többi között számszeríjakat, bozótvágó késeket, náci relikviákat és informatikai eszközöket.
A Wolsbrigade 44/Sturmbrigade 44 az idén már a negyedik szélsőjobboldali szerveződés, amelyet betiltottak Németországban.
„Gyűlöletet szító és a nemzetiszocialista állam feltámasztására törekvő szervezetnek nincs helye országunkban” – emelte ki a közlemény szerint a tárcavezető, Horst Seehofer, hozzátéve, hogy „a jogállam határozott reakciójával szembesül, aki szabadságra épülő társadalmunk alapértékei ellen fordul”.
A 2016 óta működő szervezet eredetileg a Wolfsbrigade (farkasdandár) 44 nevet viselte. A 44-es szám az abc negyedik betűjét, a D-t jelöli. A DD az egykori náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS egyik válogatott kegyetlenkedésekről hírhedt különítményére, a háborús bűnös Oskar Dirlewanger vezette Division Dirlewangerre utal.
A Strumbrigade (rohamdandár) 44-et 2018-ban alapították, a szervezet fegyveres szárnyának szánták. A csoport tevékenységét 2018 eleje óta figyelik a hatóságok, tavaly júliusban razziát is tartottak tíz helyszínen bűnszervezet megalakítása és bűnszervezetben viselt tagság gyanúja miatt.
Horst Seehofer az idén márciusban a szövetségi parlamentben (Bundestag) kijelentette, hogy a szélsőjobboldali terror fenyegetése a legnagyobb veszély Németországban. Mint mondta, szélsőbaloldali veszély is van Németországban, és továbbra is nagy az iszlamista terror veszélye, de az utóbbi időszak fejleményei azt mutatják, hogy „a szélsőjobboldaliság, a szélsőjobboldali terror és az antiszemitizmus fenyegeti leginkább szabadságon alapuló jogállamunkat”, és ezt a veszélyt nem lehet relativizálni, viszonylagossá tenni.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt