Nagyvilág
Hetven francia városban tüntettek hétvégén
A kormány javaslata alapján akár 45 ezer eurós bírságot és egy év elzárást is kaphat, aki videót tesz közzé a rendőrökről.
Szombaton hetven francia nagyvárosban több mint százezren tüntettek a nemzetbiztonsági törvény vitatott módosítása ellen, beszámolók szerint Párizsban a felvonulást anarchista rendbontók próbálták megzavarni. Az összecsapásokban kilencvennyolc rendőr sebesült meg – írja az MTI. A rendőrök bántalmazásáról több, a tüntetéseken készült, és az internetre is felkerült felvétel tanúskodik. Gérald Darmanin belügyminiszter együttérzéséről biztosította a sebesülteket, és elmondta: a felelősöket meg kell büntetni.
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet közlése szerint a párizsi tüntetésen megsebesült egy szíriai újságíró is. Christophe Deloire, a szervezet főtitkára azt írta, hogy Amír al-Halbit a rendőrök bántalmazták. Az ügyben a rendőrség belső vizsgálatot indított.
Újságíró szervezetek, baloldali pártok, szakszervezetek, jogvédő szervezetek együtt hívták országszerte utcára az embereket az ellen a kormányjavaslat ellen, amely alapján a rendőrség tagjairól munkájuk elvégzése közben készült képek, felvételek közzétételét a hatóságok akár 45 ezer eurós bírsággal és egy év szabadságvesztéssel is büntethetik. A kormány álláspontja szerint az intézkedéssel a rendőröket szeretnék védeni a közösségi oldalakon szervezett gyűlöletkeltő felhívásokkal szemben. A szabályozás kimondja, hogy csak a rosszhiszemű közzététel büntetendő, de a bírálók szerint a módosítás korlátozza a médiaszabadságot és az esetleges rendőri túlkapásokról szóló tájékoztatásokat. Az ellenzők azt is kifogásolják, hogy a rendőri túlkapások többsége büntetlen marad, ha azokról nem készülhet felvétel akár újságírók kameráival, akár állampolgárok mobiltelefonjaival.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt