Bánatos búcsú a Bubitól

Bezárnak Budapesten a Bubiállomások, Blahától Bajcsy-ig, belvárostól Békásmegyerig. Bár a bringások bandukolnak, biztosan belátják: boldogító a BKK beruházása a Bubi bővítésébe.

Barátságosan rámpittyen a terminál, ahogy beütöm a nyitási kódot egy Arany János utcában dokkolt Bubiba november 29-én, a közösségi bringarendszer utolsó napján, a téli zárás előtt. Ez az első alkalom életemben, hogy igénybe veszem a rendszert, de máris otthon érzem magam benne: a mindennapi kódjaink bepötyögése olyan lehet, mint a lakásunk kapukódja. A MOL Bubi 2014-es indulása óta sokak számára pont annyira automatikussá, magától értetődővé vált.

Én azonban nem vagyok köztük. Bár huzamosabb ideje élek a városban, valahogy kimaradt a bubizás, amit most, az utolsó pillanatban igyekszem pótolni. Nem mintha nem lennék nagy bringás: vidéki gyerekként gyakran bicikliztem iskolába a Balogunyom és Szombathely közötti tíz kilométeres főútsávon, édesapámmal a Balatont is többször egy fenékkel tekertük körbe. A fővárosi bringázástól azonban mindig is idegen volt az andalgós, kényelmes tekerési stílusom. Inkább húzzon el mellettem tízpercenként egy kamion a főúton, mint másodpercenként egy autó a körúton.

A BKK most azért vonja ki a forgalomból tavaszig a Bubit, hogy fejlessze, bővítse a rendszert. A 2071 kerékpár mellé jön 1200 új, könnyebb bicikli, amiket ráadásul defekttűrő gumikkal szerelnek fel a jelenlegi szivacstömlős borzalmak helyett. Amikor életemben először és utoljára felpattantam a – most már – régi Bubira, ez volt az első gondolatom: „Hát, rá is fér a fejlesztés erre a valamire.”

A Bubin ülve kevésbé éreztem biciklinek az alattam guruló járművet, mint egy helytakarékosan kifejlesztett tank/faltörő kos hibridnek. A bringa túlméretezett első kosarát a kormányt srégen fordítva akár egy középkori kastély ajtajának betörésére is használhatnám, ha pedig elütne egy autó, valószínűleg több kár keletkezne benne, mint a bicikli robosztus fémszerkezetében. 

A bringa döglassú, ráadásul furcsa sziszegést hallok az első kerék felől.

Szinte biztos vagyok benne, hogy defektes a szerkezet. Megállok, de nem, a kerék tökéletesen kemény, úgy tűnik, alapból ilyen lomha, sziszegős. Útnak indulok megint, serceg alattam, kattog a Bubi. A diszkrét kakofóniában mintha Brendan Gleeson karakterét hallanám a Mennyei királyságból: „Vagyok, aki vagyok. Mert kell egy ilyen is”. De akár egy joyce-i non serviam-ot is ismételgethetnének a szenvedő gumik.

Szeretném viszont teljes körűen megtapasztalni a Bubi lehetőségeit, ha már nem is érzem annyira otthon magam rajta, mint a kód bepötyögésekor. A Deák felé vezető, kihalt bicikliúton oda is szólok a saját, normális bringáján tekerő kollégámnak: „Versenyezzünk, hátha bírja!” A kolléga előresuhan az óriáskerék irányába, amíg én minden izmomat megfeszítve próbálom hajtani a beteg lovat: semmi esélyem. Miután bevárt a kereszteződésnél, csak annyit mond: „Pedig különösebben meg sem erőltettem magam.” Bólintok, sejtettem.

Lassan, kínok árán, de végre megérkezünk a BKK főépülete elé a Rumbach és a Király sarkán. Itt már több utolsóbubizó gyűlt össze, a gyűjtőállomás szinte teljesen megtelt. A cég egyébként igyekszik méltó módon elbúcsúztatni flottáját: külön eseményt hirdettek meg a vasárnapi utolsó bubizásra, illetve meglepetést ígértek azok számára, akik a nap folyamán elsőként, illetve utolsóként veszik igénybe a szolgáltatást.

Én viszont ezen felül is a nap nagy elsőjének és utolsójának érzem magam, amikor leszállok a bringáról. Sőt, meglepetést is hozott az élmény: sikerült egy darabban átvészelnem az Arany János utcától a Király utcáig tartó, alig egy kilométeres utat. Viszont akármennyire is halálfélelem uralkodott el rajtam, akármennyire is úgy éreztem, hogy inkább soroztak volna be egy harckocsiezredbe, belátom, hogy Budapest közösségi bringaprojektje nagy utat tett meg az elmúlt hat évben, és ha jól sikerülnek a tavaszig betervezett fejlesztések, még fényesebb jövő várhat rá. 

A MOL Bubi eddig is 1 millió kilogrammnyi szén-dioxidkibocsátástól óvta meg a várost, valamint a módszertani számítások szerint 1 milliárd forint társadalmi hasznot is termelt. A bubizástól bénultan bandukolok hazafelé a Blahához, de közben egyre inkább úgy érzem: amikor tavasz lesz, és visszatér a kellemes, biciklizésre alkalmas időjárás, talán nekem is eggyel több okom lesz, hogy adjak még egy esélyt a belvárosi bringázásnak.