Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Okamoto Sinszuke nyerte a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Létrehozva:

Képünk illusztráció

A japán Okamoto Sinszuke kapta az első díjat a komponistáknak meghirdetett idei Bartók Világversenyen. A Zeneakadémia jövő évi rendezvényére december 15-től lehet jelentkezni.

Élő online közvetítésben 32 országból követték a Bartók Világverseny idei díjkiosztó gálaestjét szombat este. A járványhelyzet miatt zárt ajtók mögött, közönség és a díjazottak nélkül tartott, térítésmentesen nézhető záró rendezvényen a helyezést elnyert művek is elhangzottak az Accord, a Korossy és a Kökény Kvartett tolmácsolásában – közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.

Ezúttal zeneszerzők pályázhattak vonósnégyesre írt műveikkel: 59 országból 348 kompozíció érkezett. A rangos nemzetközi zsűri döntése alapján az ötezer euróval járó első helyezést Kalligráfia Földre és Levegőre című művéért a 33 éves japán komponista, Okamoto Sinszuke kapta, aki ezen felül az együttműködő partner UMP Editio Musica Budapest díját is elnyerte, így kompozíciója a jövő évi verseny középdöntőjének választható darabjai között szerepel.

A háromezer eurós második díjat a koreai Noh Szong Dzsu (Noh Seung Ju) kapta Barlanglakó című szerzeményéért, a kétezer eurós harmadik díjat pedig Papel című munkájáért a szintén koreai Kim Dzsong Hun (Kim Jonghoon). A zsűri elismerésében részesült Szüts Apor (Morsmordre – Toccata quasi una Fantasia), Jose Gonzalez Granero (2. vonósnégyes – Bezártságban), valamint Brandenburg Ádám (Distances). Utóbbi megkapta az Editio Musica Budapest másik különdíját, így az ő szerzeménye is bekerül a jövő évi Bartók Világverseny repertoárjába.

A Bartók Világverseny jövő évi, vonósnégyes együttesek számára kiírt fordulójára december 15-től lehet jelentkezni a bartokworldcompetiton.hu portálon. A megmérettetés 2021. október 25. és 31. között fog zajlani a Zeneakadémián.

(MTI)

 

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink