Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ferenc pápa: Ez a segítségnyújtás és az imádság időszaka

Létrehozva:

Képünk illusztráció/Fotó: Giulio Napolitano / Shutterstock

A mérsékletesség, a segítségnyújtás és az imádság időszakának nevezte a koronavírus-járványban érkező karácsony előtti heteket Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján.

A katolikus egyházfő kijelentette, mindenki tudja, hogy az örömteli pillanatok mellett ugyanúgy az élet részét képezik az árnyékos időszakok is, amikor a csalódottság, sikertelenség, elveszettség érzése kerekedik felül.

„A világjárvány sokakban kelt aggodalmat, félelmet és keseredettséget azzal a veszéllyel, hogy pesszimizmusba, zárkózottságba, apátiába zuhanunk” – hangoztatta az egyházfő, aki orvosságként a remény erejét állította példaként.

Hozzátette, hogy a járvány teremtette jelenlegi nehéz helyzetben is a „jót kell keresni: nagyobb mértékletességet, figyelmet (…) azok iránt, akiknek szüksége lehet rá, egyszerű imádságot a családban. Ez a három segíthet sokat” – mondta Ferenc pápa. Megjegyezte, az élet viharaiban Isten mindig kezet és védelmet nyújt a fenyegető veszélyekkel szemben.

Az egyházfő az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el vasárnap déli beszédét, amelyet az Úrangyala imádság (Angelus) kísért. Szavait néhány százan hallgatták a téren.

Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter-bazilikában mutatott be misét az újonnan kreált bíborosokkal. Az egyház tagjain kívül száz hívőt engedtek be a bazilikába. A pápa homíliájában az idei adventi időszak jelszavának az egymáshoz való közelséget és az éberséget nevezte.

Kijelentette, hogy az emberek közötti közöny éjszakai álmából az ima, a középszerűség álmából pedig a szeretet tud ébreszteni. Egyházához is beszélve azt mondta: vannak, akik azt hiszik, hogy az irgalmasság, a segítségnyújtás és a szolgálat a veszteseké, miközben egyedül ez vezet győzelemre, „az egyház nem él az éjszakában, és embertársait szolgálja” – jelentette ki.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink