Nagyvilág
Tűzérséggel támadták Mekelét
Az etióp hadsereg tüzérséggel támadta szombaton a lázadó Tigré tartomány székhelyét, Mekelét, miután Abij Ahmed miniszterelnök előző nap bejelentette, hogy megindítják az északi tartományt uraló Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) elleni offenzíva „végső fázisát”.
A tüzérségi támadásról két olyan diplomata számolt be a hírügynökségeknek, aki közvetlen kapcsolatban áll mekelei lakosokkal, valamint humanitárius szervezetek két helyi alkalmazottja is.
Megerősítette ezt a TPLF vezetője, Debrecion Gebremikael is. A lázadóvezér szerint Mekelét a hadsereg tüzérsége intenzíven bombázza.
Az egyik diplomata azt mondta: a neki nyilatkozó lakosok heves robbanásokról számoltak be a város északi, Hamidai nevű negyedéből. A város közigazgatási vezetői a helyi Tigray tévében beolvasott közleményükben azt állították, hogy a hadsereg légi ereje is bombázza a várost.
Mekelének a fegyveres konfliktus kitörése előtt mintegy 500 ezer lakosa volt, de több tízezren elmenekültek.
Abij Ahmed miniszterelnök szóvivője azonban közölte, hogy a kormányhadseregnek nem feladata a város és lakóinak bombázása, sőt, a civilek biztonsága nagyon fontos a szövetségi kormány számára.
A Fana etióp kormánypárti tévé pénteken arról számolt be, hogy az offenzíva keretében a hadsereg elfoglalta a Mekelétől 50 kilométere északra található Vikro várost, majd egy tigréi rádió szerint a TPLF rakétacsapást mért az Etiópiával szomszédos Eritrea fővárosára, Aszmarára. A TPLF ugyanis azzal vádolja Eritreát, hogy átengedte a területén az etióp kormányhadsereg alakulatait offenzívájukhoz.
Az országban november elején robbantak ki harcok, miután a kormány szerint a TPLF fegyveresei megtámadtak egy katonai bázist, és felszerelést zsákmányoltak.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt