Magyarország
15 perc alatt 363 cég jelentkezett az állami támogatásra
Akkor kapják meg, ha nem rúgnak ki munkaerőt. A kormány a beruházások harmadát állja, Szijjártó Péter szerint a roham a magyarországi cégek életerejét mutatja.
Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat – jelentette be szombaton a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter úgy nyilatkozott szombaton az MTI-nek, miután részt vett a gazdaságstratégiai megbeszélésen a Karmelita kolostorban, hogy ebben a „küzdelemben” azok a vállalatok a legfontosabb „szövetségeseik”, amelyek a nehéz körülmények ellenére is vállalják, hogy fejlesztenek.
Hozzátette, a mostani fejlesztések, illetve beruházások jelentik a garanciáját a meglévő munkahelyek megvédésének, ezért a kormány támogatást nyújt azon cégeknek, amelyek vállalják, hogy nem bocsátják el a náluk dolgozókat.
„A magyar gazdaság életerejét világosan mutatja az a tény, hogy negyedóra alatt 363 cég jelentkezett erre a támogatásra” – jelezte, hozzátéve, hogy ebből 285 magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik, míg a maradék itteni, de külföldi tulajdonú, ugyanakkor magyar embereket foglalkoztató vállalat.
A 363 cég mintegy 199 milliárd forintnyi beruházásra szánta el magát, s ezzel mintegy 49 ezer munkahelyet védenek meg – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter, akik köszönetet mondott az említett vállalatoknak, megjegyezve, hogy a kormány a beruházás összegének mintegy egyharmadát állja.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány