Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Spanyolországban enyhül a járvány, Lombardiában is lazítanak a korlátozásokon

Létrehozva:

Így áll most a koronavírus-járvány.

Szlovákia

Tovább szigorodnak a Szlovákiába történő beutazás feltételei, megszűnik néhány eddig érvényes kivétel, és így december 7-től már az országhatár környékén élő ingázóknak, a diákoknak és a külföldön dolgozóknak is negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk a belépésnél – jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

Spanyolország

Spanyolországban harmadik hete csökken a koronavírus terjedése; az egészségügyi minisztérium jelentése szerint a százezer lakosra vetített átlagos esetszám, amely a hónap elején még 525 volt, pénteken 307-re csökkent.

A legmagasabb a koronavírusos esetek aránya Kasztília és León tartományban, ahol százezer emberből 501-en fertőzöttek, míg a legkedvezőbb a helyzet a Kanári-szigeteken, százezerből 77 igazolt esettel.

Az elmúlt 24 órában ötezer új fertőzöttet diagnosztizáltak az országban, a regisztrált esetek száma pedig csaknem 11 ezerrel emelkedett. A járvány kezdete óta több mint 1,6 millió embernél igazolták a koronavírus-fertőzést.

A szaktárca adatai szerint csökken az egészségügyi ellátásra szorulók száma is, már kevesebb mint 15 ezer Covid-beteg van kórházban, közülük mintegy 2800-an kapnak intenzív terápiát. A kórházak leterheltsége 12 százalékos, az intenzív osztályoké 28 százalékos.

Olaszország

Olaszország több tartományában enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon. A november első hetében lezárt Lombardiában megnyitnak az üzletek és újraindul a tantermi oktatás – jelentette be Attilio Fontana kormányzó pénteken. További négy tartományban is lazítanak a járványintézkedéseken.

Az eddig kiemelten veszélyes, vörös zónának minősített Lombardia, valamint Piemont és Calabria tartomány besorolása közepes, narancssárga színűre mérséklődik. A rendelkezést Roberto Speranza egészségügyi miniszter péntek este írta alá, és a hivatalos közlönyben való megjelenést követően az enyhítés vasárnap lép életbe.

Attilio Fontana lombardiai kormányzó magyarázata szerint az enyhítés azt jelenti, hogy a régióban újranyithatnak az üzletek, köztük a kereskedelmi központok is, amelyeknek azonban hétvégén zárva kell lenniük. A vendéglátás továbbra is zárva marad. Az általános iskolák felső tagozatos diákjai a digitális tanításból visszatérnek az iskolákba. A régió külső határai továbbra is zárva lesznek, a belső mozgás is korlátozott marad, egyik önkormányzatból a másikba még nem lehet engedély nélkül átutazni. Az éjszakai kijárási tilalom továbbra is érvényben marad, ahogyan az ország egészében. A tízmilliós Lombardiában egy hónap alatt napi majdnem tízezerről a felére sikerült csökkenteni a naponta kiszűrt betegek számát, amely pénteken 5389 volt.

Törökország

A török egészségügyi tárca csaknem négy hónap szünet után szerdán ismertette először a fertőzöttek napi számát, amely akkor 28 351 volt. A mutató csütörtökön 29 132-n állt. A minisztérium július 29-től a jelentéseiben a napi esetszám helyett a napi betegszám megfogalmazásra tért át, amely alatt a tüneteket mutató regisztrált fertőzöttek napi számát értette.

Törökországban a betegnek minősítettek napi száma november 10. után ugrásszerűen emelkedni kezdett. A mutató 2500 közeli értékről keddre egészen 7381-ig szökött fel. A napi betegszám pénteken 6592-ig mérséklődött.

A hétvégéken különböző idősávokban kijárási korlátozás van érvényben, az emberek szombat este 20 óra és vasárnap délelőtt 10 óra, valamint vasárnap este 20 óra és hétfő reggel 5 óra között nem tartózkodhatnak közterületen. A rendelkezés a termelési és az ellátási láncokat nem befolyásolja.

A 65 évnél idősebbek minden nap csak 10 és 13 óra, a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalok pedig kizárólag 13 és 16 óra között mozdulhatnak ki otthonukból. A maszkviselés lakóhelyen kívül mindenhol kötelező az országban.

A nyilvános helyek este csak 20 óráig tarthatnak nyitva, továbbá nem üzemelnek a mozik, az iskolai oktatás online formában folyik, illetve a sportrendezvényeket is közönség nélkül tartják meg.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink