Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán szerint kétezerrel többen vannak kórházban, mint ami a hivatalos adatokból kiderül

Létrehozva:

A miniszterelnök a Kossuth rádióban péntek reggel azt mondta: hamarosan elérhetjük a tízezres betegszámot a kórházban, pedig a hivatalos adatok a közelében sincsenek.

Érdekes ellentmondás derült ki a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorából. Orbán Viktor a péntek reggeli interjújában a következőket mondta:

„Két csatatér van: az egyik a kórházakban, a másik az iskolákban. Ami a kórházakat illeti – mert az a legfontosabb, hogy az életeket mentsük – ott nem látok egyelőre biztató jeleket. Az operatív törzs üléséről jövök, és azt látom, hogy már 9500 magasságában van, tehát el fogjuk érni a tízezer kórházi ágyon fekvő betegszámot hamarosan.”

A hivatalos adatok szerint jelenleg 7591-en fekszenek kórházban, de a szerdai rekord is mindössze 7718 volt. A műsorvezető egyébként azzal indította a témát, hogy a szennyvízvizsgálatok alapján a következő napokban nem lesz emelkedés a fertőzöttek számában – az elmúlt két napon 6300 és 6400 között volt.

Az interjút itt meg lehet hallgatni, a vonatkozó rész 15:35 körül indul.

Frissítés:  A kormány közleményt adott ki, e szerint Orbán „a megfigyelés alatt álló, kórházban fekvő, koronavírus gyanús, de még nem igazolt betegek számát adta hozzá ehhez az adathoz”.

Legnépszerűbb cikkeink