Nagyvilág
Már csak 80 intenzív ágy van szabadon Romániában
A számokat sikerült már stabilizálni a korlátozásokkal, de még ez is túl sok az egészségügynek.
Összesen nyolcvan intenzív terápiás ágy áll szabadon egész Romániában, de valószínűleg hamarosan jóval kevesebb lesz: naponta 8–9 ezer új fertőzöttet azonosítanak az országban, így már néhány hét múlva újabb 300 új páciensnek lenne szüksége intenzív ellátásra – írja a Digi24 nyomán a Transindex.
Radu Tincu a bukaresti Floreasca kórház intenzív osztályának orvosa szerint egyre rosszabb helyzetben vannak ezek a részlegek, mivel Románia kórházai nem voltak felkészülve a járványra, az egészségügyi dolgozók pedig kevesen vannak.
Tincu szerint már érezni a járvány terjedése érdekében bevezetett korlátozó intézkedések hatását, mert stabilizálódtak az esetszámok, de 8-9 ezer új fertőzött esetében ennél többre van szükség.
A súlyos állapotban lévő betegek ugyanis két-három hetet töltenek az intenzív osztályon, az orvos szerint így nagyon fontos lenne, hogy a következő időszakban mielőbb csökkenjen a fertőzöttek száma.
Romániában november eleje óta kötelező a maszkviselés szabadtéren is, minden iskola áttért online oktatásra, ahol megoldható, kötelező az otthoni munkavégzés, az üzleteknek pedig legkésőbb este kilenckor be kell zárniuk. Nincsenek zenés-táncos rendezvények sem.
Romániában eddig 449 ezer fertőzöttet regisztráltak, péntek reggelre pedig már 10 712 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt