Magyarország
Az ITM szerint ötödik hónapja csökken a munkanélküliek száma
Szerintük ez a fordulat nem átmeneti jelenség, hanem „időtálló fejlemény”.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint 2020 novemberében 296,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartott számon. Bár az előző év azonos időszakához képest ez mintegy 50 ezres növekedést jelent, a járványhelyzet ellenére a mutató már ötödik hónapja csökken – írja pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésére hivatkozva, azt írják, hogy a 2020. augusztus-októberi időszakban 4 millió 482 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma. Az egy évvel korábbi szinthez képest az elsődleges munkaerőpiacon 3,5 ezerrel többen dolgoztak, miközben a közfoglalkoztatásban 17 ezerrel kevesebben. 2010 óta a teljes foglalkoztatotti létszám több mint 800 ezerrel nőtt, a foglalkoztatási ráta 54,1 százalékról 70,2 százalékra javult, míg a munkanélküliségi ráta 11,8 százalékról 4,3 százalékra esett vissza.
Az ágazatokat tekintve a foglalkoztatottak száma az elmúlt egy év alatt a szállítás, raktározás, a feldolgozóipar, a vendéglátás és a közigazgatás területén csökkent leginkább. Növekedés tapasztalható viszont az IT szektor, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, az építőipar és a kereskedelem területén – ismertette az ITM.
Az Európai Unió 27 tagállamának szezonálisan kiigazított munkanélküliségi mutatója szeptemberben 7,5 százalékra emelkedett. Magyarország esetében a ráta 4,3 százalékot tett ki a KSH mérése szerint, ami 3,2 százalékponttal alacsonyabb az európai átlagnál. Magyarországon szeptemberben az uniós tagállamok közül a negyedik legalacsonyabb volt a munkanélküliség.
Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kijelentette, a járvány ideje alatt a különböző beruházási és bértámogatásokkal több mint egymillió magyar részesült valamilyen munkaerőpiaci vagy képzési segítségben. Az elmúlt hónapok adatai alapján a foglalkoztatásban végbement kedvező fordulat nem átmeneti jelenség, hanem időtálló fejlemény. A kormány a továbbiakban is a munkahelyek tartós megőrzésén és a gazdasági növekedés ösztönzésén dolgozik – így az államtitkár.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt