Nagyvilág
Franciaországban büntetendő lesz az akcentus miatti diszkrimináció
A francia parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadta azt az egyéni képviselői javaslatot, amely bünteti az akcentuson alapuló diszkriminációt.
A tervezetet a kormány is támogatta, miután az elmúlt hónapokban több képviselő is jelezte, hogy a rasszizmus egyik formájának tekinti, ahogyan gúnyolódnak a kiejtésén.
A nemzetgyűlésben első olvasatban elfogadott szöveg – amelyet 98 szavazattal három nem ellenében fogadtak el a jelenlévők – kimondja, hogy az akcentus miatti kirekesztés, a törvény által büntetendő ugyanolyan diszkriminációnak tekintendő, mint az etnikai, vallási vagy nemi hovatartozás, illetve a fogyatékosság miatti kirekesztés, és így három év szabadságvesztéssel és 45 ezer eurós pénzbírsággal sújtható.
Az egyéni javaslatot Christophe Euzet, a kormánykoalícióhoz tartozó centrista Agir képviselője terjesztette be.
„Miközben a látható kisebbségek miatt legitim módon aggódnak az illetékes szervek, az egyenlőségen alapuló társadalmi szerződésből kifelejtettük a hallható kisebbségeket” – fogalmazott a képviselő.
Javaslata szerint nem a tájszólásban beszélőkön viccelődöket, hanem elsősorban a kiejtés miatti munkahelyi diszkriminációt szankcionálja a szöveg.
Az érzelmekkel teli vitában Maina Sage, Francia Polinézia képviselője elmondta, milyen nehézségekkel találkozik a közéletben, miután tengerentúli intonációval beszéli a francia nyelvet.
Patricia Miralles, az elnöki párthoz, az LREM-hez tartozó képviselő Észak-Afrikából származik, s felidézte, hogy milyen fájdalmas gúnyolódásokat kellett átélnie korábbi kiejtése miatt, amelyet mára felváltott a párizsi dialektussal.
Több képviselő azt kifogásolta, hogy a tájszólásban beszélő újságírók csak időjárást vagy sporteredményeket jelenthetek a televíziókban.
A jellegzetes délnyugat-franciaországi tájszólásáról ismert Jean Lassalle független képviselő viszont azt mondta, hogy „nem kér adományt, nem kér védelmet, mert az, aki”, és ezért nem szavazta meg a javaslatot.
Emmanuelle Ménard, a Marine Le Pen vezette radikális jobboldali Nemzeti Front képviselője sem támogatta a szöveget, mert szerinte helytelen az akcentust a fogyatékossággal egyenlővé tenné a kirekesztés szempontjából.
Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter, korábbi ügyvéd viszont meggyőződésből támogatta a tervezetet, amely kimondja, hogy népszerűsíteni kell a francia nyelv kiejtésének sokszínűségét az akcentus miatti diszkrimináció büntetésével.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt