Magyarország
A budapesti iparkamara sem támogatja az iparűzési adó felfüggesztését
A fővárosi szervezet ezzel szembemegy az országos kamaraelnök, Parragh László elképzelésével.
A főváros mellett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) sem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke által tett javaslatot az iparűzési adó (ipa) felfüggesztésére – közölte a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.
Mint arról lapunk is beszámolt, Parragh László MKIK elnöke a mikro-, kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban az iparűzési adó teljes elengedésére tett javaslatot.
Karácsony Gergely tudatta: kedden megállapodás született a fővárosi önkormányzat és a BKIK között, és e szerint „bármilyen ipa-elengedés csak akkor lehetséges, ha az az önkormányzatok számára egyidejűleg, és teljes mértékben kompenzációra kerül azok működési kiadásainak finanszírozására. Minden ezzel ellentétes javaslat súlyos problémákat jelent a gazdaság számára nélkülözhetetlen közszolgáltatások szempontjából”.
Megállapodtak abban is, hogy a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány adta lehetőségek felhasználásával közösen programot indítanak a legrosszabb helyzetben lévő mikro- és egyes kisvállalkozások mikrohitelezéssel való gyors megsegítésére, mintegy 2,5 milliárd forint értékben – írta a főpolgármester.
Hozzátette: tudjuk, hogy ennél többre lenne szükség, a budapesti vállalkozások is többet érdemelnének, de a járvány, a válság és a kormányzati megszorítások miatti nehéz helyzetünkben most ekkora segítséget tudunk felelősséggel vállalni.
Karácsony Gergely közölte: a fővárosi önkormányzat és a BKIK a lakosságnak szolgáltató budapesti vállalkozások számára közösen kupon programot indít. Ennek keretében a fogyasztók előre vásárolhatnak szolgáltatásokat, ezzel segítve a nehéz helyzetbe került vállalkozások finanszírozását.
A budapesti vállalkozásokat segítő programok részleteit közösen dolgozzák ki – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt