Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Interneten szerveződött drogbandát számolt fel a rendőrség

Létrehozva:

Képünk illusztráció.

Volt, akinél a TEK kopogtatott.

Fiatalok csaptak bele a drogbizniszbe egy chatszobás közösségen belül – írja a police.hu. A csoport alapítója a 27 éves budapesti G. Csaba volt. A közel húsz főből álló hálózatot ő hozta létre, és a tagoknak egy internetes app segítségével, élettársával, a 25 éves E. Sárával árulták a különböző fajtájú drogokat, amiket a csoport tagjai egymás között továbbértékesítettek. A csapat legfiatalabb tagja mindössze pár hónapja vált nagykorúvá. Az őrizetbe vett gyanúsítottak többsége nem rendelkezik igazolható munkaviszonnyal, feltételezhető, hogy kábítószer-kereskedelemből tartották fenn magukat.

A drogot az interneten szerezték be, a külföldi eladókkal személyesen nem találkoztak: a rendelt kábítószer futárszolgálaton keresztül jutott el hozzájuk. Miután több tízmillió forintot kerestek, november 20-án hajnalban rendőrök ébresztették őket.      

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyáron indított nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság információja alapján. Péntek hajnalban összesen 15 helyszínen ütöttek rajta a fiatalokból álló drogbandán. A többségében fővárosi huszonévesekből álló hálózat tagjainál többfajta kábítószert találtak, a több kilogrammnyi lefoglalt anyag között volt marihuána, ecstasy, hasis, LSD, amfetamin, de még kokain is. 

Az ugodi gyanúsítottat a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével fogták el, mert azt gyanították, fegyvere van. A nyomozók a budapesti, táborfalvai, ugodi, valamint győri kutatások során találtak a kábítószer csomagolásához és méréséhez használatos tárgyakat, de lefoglaltak számítástechnikai eszközöket, egy légfegyvert és egy lőfegyvert is, készpénzben pedig több mint tízmillió forintot.

Összesen 18 fővel szemben folyik büntetőeljárás kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Kilenc férfit és két nőt – köztük G. Csabát és E. Sárát – őrizetbe vettek. 

Legnépszerűbb cikkeink