Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Csaknem 30 embert helyeztek terrorlistára Egyiptomban

Létrehozva:

Képünk illusztráció/Forrás: Shutterstock

Az érintettek nem hagyhatják el az országot.

Egy egyiptomi bíróság huszonnyolc embert, köztük egy vezető demokráciapárti aktivistát és egy iszlamista politikust helyezett a hatóságok terroristákról vezetett listájára annak gyanújával, hogy az országban betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet tagjai.

A hétfőn megjelent egyiptomi közlöny szerint Alaá Abdel-Fattah aktivista, illetve Abdel-Monaem Abul Fetuh politikus mellett 26 másik személy is öt évre került fel a lajstromra. A múlt héten hozott bírósági döntés értelmében az érintettek nem hagyhatják el az országot, és három évre zárolják vagyonukat is. A nem jogerős határozat ellen 60 napon belül fellebbezés nyújtható be.

Abdel-Fattah a Hoszni Mubarak néhai elnök bukásához vezető 2011-es demokráciapárti tüntetéshullám során vált ismertté. Az aktivista őrizetbe vétele sokak számára jelzés volt, hogy az ország autokrata hatalomgyakorláshoz tért vissza drákói gyülekezési tilalmakkal. A férfit öt év fogságot követően 2019 márciusában szabadlábra helyezték, de már az év szeptemberében ismét őrizetbe vették az országban ritkának számító kormányellenes tüntetések nyomán.

Abul Fetuh hosszú ideig volt a Muzulmán Testvériség tagja, de 2011-ben elhagyta a szervezetet, és saját pártot alapított Erős Egyiptom néven. 2012-ben indult azon az elnökválasztáson, amelyen a Muzulmán Testvériséghez tartozó Mohammed Murszi nyert, akit aztán 2013-ban a hadsereg eltávolított. A politikust 2018 februárjában vették őrizetbe, nem sokkal azután, hogy visszatért Londonból, és még azelőtt, hogy Murszi utódját, Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnököt újraválasztották.

Szíszi kemény kézzel fellépett a Muzulmán Testvériséggel szemben, amelyet 2013-ban terrorszervezetnek nyilvánítottak. Azóta több száz iszlamistát és ellenzékit vettek őrizetbe és ítéltek el tömegperekben.

(MTII

Legnépszerűbb cikkeink