Magyarország
Vizsgálja az ITM az ötezer forintos vakcina-előjegyzést
A magánrendelő azt ígéri, visszafizeti az ötezer forintos előfoglalási díjat, ha a vakcina ingyenes lesz.
Fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egy budapesti székhelyű magánrendelő weboldalán olvasható felhívás miatt, amelyben ötezer forintért kínálnak előfoglalási jogot egy jövőbeni, egyelőre nem létező koronavírus-vakcinára a világjárvány idején – írja a Magyar Nemzet.
Az ITM arra kíváncsi, hogy a vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg azzal, hogy előjegyzéseket gyűjt a majdani koronavírus elleni oltásra, személyenként ötezer forintért. A Magyar Nemzet úgy tudja: a fogyasztóvédelem felméri, hogy a kínált szolgáltatás mögött valóban van-e ténylegesen teljesíthető tartalom.
Az ITM szerint az is megtévesztő lehet, hogy a cég honlapjának fejlécében mindössze a „Nemzetközi Oltóközpont” megnevezés szerepel. Az eljárás végén kötelezhetik az oldal üzemeltetőjét, hogy látható helyen hangsúlyozza: nem állami, nemzeti oltóközpontként, hanem magánvállalkozásként működik. „Foglaljon nálunk Covid–19 vakcinát, hogy az elsők között kapja meg az oltást!” – fogalmaz a piacvezetőként bemutatkozó oltóközpont. A tájékoztatás szerint a koronavírus elleni oltóanyag előjegyzési jogért elkért ötezer forint nem tartalmazza a vakcina és az oltás költségeit, csak az oltás jogát biztosítja a páciensnek.
Az előjegyzést azoknak ajánlják, akik nem szeretnének hónapokat várni, mire megkaphatják az oltást, de mindenkinek visszafizetik az ötezer forintos előfoglalási díjat, ha a vakcina ingyenes lesz, illetve, ha a páciens máshonnan ingyen jut hozzá, és ezt tudja igazolni. Szintén visszatérítik a pénzt, ha az év végéig nem jutnak semmilyen vakcinához.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt