Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Százmilliókat bukott idén Gyöngyös, mondja a polgármester

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Hiesz György szerint a település idén 400 millió forintot bukott el az iparűzési adó elvonása miatt.

„A Covid-19 miatti elvonások már eddig is 600 millió forinttal rövidítették meg Gyöngyös büdzséjét” – mondta Hiesz György polgármester a Népszavának. „Ha Parragh László „elvadult ötletei” alapján bármilyen további adóbefagyasztás vagy elvonás történik, egyfajta vegetáció lesz jellemző a 29 ezres város életére” – tette hozzá.

Az iparűzési adó elvonása miatt ebben az évben 400 millió forintot buknak el, ezt a város 50 legnagyobb adóbefizetőjének visszajelzései alapján számították ki. A parkolás kormányzati szinten elrendelt ingyenessé tétele és az idegenforgalmi adóbevételek elmaradása 50-50, vagyis együttesen százmillió forintos veszteség, s hasonló nagyságrend az elvont gépjárműadó. Emiatt idén minden önkormányzati cégnél „megvágták” a költségvetést egységesen 3 százalékkal, hogy csökkentsék a veszteségeket. 

A polgármester szerint a bevételkiesés 2021-ben meghaladhatja az egymilliárd forintot, ami egy 13 milliárd forintos éves városi büdzsében már jelentős tétel. Hies szerint, ha Parragh ötleteit valóra váltják, akkor a városháza alkalmazottainak felét, több mint hatvan embert el kellene bocsátani, és az óvodák, bölcsődék működtetésére is kevesebb pénz jutna. „Ha csökken az adóbevétel, a városgondozási cég ritkábban fog utcát, járdát takarítani, nem ültetnek virágot a parkba, s lehet, hogy az utcai lámpák is csak éjfélig világítanak” – mondta a polgármester.

Legnépszerűbb cikkeink