Kiemelt hírek
Forgalmazási forradalom
November 19-étől elérhető a FILMIO, az első, kizárólag magyar tartalmakat felvonultató stream-szolgáltatás. A „magyar Netflix” a hazai mozgóképgyártás elmúlt 120 évének legjavát kínálja, valamint a jövőben friss filmekkel és sorozatokkal is bővül.
Bár egyáltalán nem volt szándékos, hogy a pandémiára időzítsék, hiszen már egy éve elkezdődött a platform fejlesztése, de nem is jöhetett volna jobbkor a FILMIO. Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a bejelentéssel egybekötött sajtótájékoztatón kiemelte, hogy egy forgalmazási forradalom kellős közepén vagyunk, amikor a filmek nem kizárólagosan a mozikban jelennek meg. Az új stream-felület missziója, hogy egy helyen megtalálhatóak legyenek a magyar filmgyártás időtálló darabajai.
Első körben régi alkotásokat nézhetünk meg az új streamen, természetesen felújított változatban. A kezdeti 260 cím közül 160 játékfilm, de sorozatok, dokumentumfilmek, animációs filmek, kísérleti- és rövidfilmek is elérhetők, a kínálat pedig egyre bővül (valószínűleg SZFE-s vizsgafilmekkel is). A jelenlegi listavezető Törőcsik Mari, neki húsz filmje tekinthető meg a FILMIO-n. Olyan klasszikusok mellett, mint a Hyppolit, a lakáj, a Mici néni két élete, A tizedes meg a többiek, A tanú, a Régi idők focija, A Pogány Madonna, a Megáll az idő, a Szamárköhögés, a Macskafogó és a Roncsfilm, a közelmúlt népszerű filmjei is helyet kaptak (Valami Amerika-trilógia, Kincsem, A Viszkis, a Liza, a rókatündér, Saul fia), de például Kertész Mihály 1914-es alkotása, A tolonc is megtekinthető.
A felület könnyen kezelhető és átlátható, elsősorban a hasonló stream-szolgáltatóktól megszokott funkciókat tartalmazza (az idegen nyelvű felirat is hamarosan érkezik), de ennél bizonyos szempontból többet is: az egyes alkotások eredeti plakátjai is felkerültek, illetve több extra tartalom (előzetes, werkfilm, standfotók) is tartozik az egyes mozgóképekhez, melyek mennyisége szintén bővül a későbbiekben.
A szolgáltatás év végig havi 890 forintért vehető igénybe, jövő januártól pedig 1190 forintba fog kerülni havonta. A későbbiekben lehetőség lesz majd egy-egy film kikölcsönzésére is. A FILMIO egyelőre csak Magyarországon érhető el, de hamarosan a határon túlról is be lehet lépni a magyar filmek online világába.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója