Nagyvilág
Oroszország kitiltott 25 brit állampolgárt
A Magnyitszkij-ügyben júliusban hozott brit szankciós intézkedésekre válaszul.
A moszkvai külügyminisztérium szombati közleményében megismételte korábbi álláspontját, mely szerint Nagy-Britannia júliusban „légből kapott, abszurd ürügyekkel” sújtott büntetőintézkedésekkel több orosz tisztségviselőt.
Marija Zaharova külügyi szóvivő hangsúlyozta: többször is kimerítő tájékoztatást adtak a börtönben meghalt Szergej Magnyitszkij ügyében, de ezt London figyelmen kívül hagyta. A szóvivő szerint a brit fél be akar avatkozni Oroszország belügyeibe, és nyomást akar gyakorolni az ottani igazságszolgáltatásra. Oroszország újból felszólítja a brit kormányt, hogy vessen véget az ellenségeskedésnek – mondta Zaharova.
Dominic Raab brit külügyminiszter a nyáron szankciókat vezetett be 25 orosz, 20 szaúd-arábiai és két mianmari állampolgár, illetve két észak-koreai szervezet ellen. Az oroszok elleni büntetőintézkedéseket a Magnyitszkij-ügyben játszott szerepükkel indokolta.
A szankciók – több bíró és belügyi dolgozó mellett – Alekszandr Basztrikint, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnökét, Viktor Griny főügyészhelyettest és Alekszej Anyicsin volt belügyminiszer-helyettest is érintették.
Oroszország még júliusban jelezte: a kölcsönösség elve alapján az érdekeinek megfelelő mértékben válaszolni fog a brit szankciókra.
Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló orosz belügyi vezetőket leplezett le, akik szerinte 230 millió dollárnak megfelelő összeget sikkasztottak el az orosz költségvetésből. Az orosz hatóságok mégis ellene indítottak eljárást. Magnyitszkij 2009-ben, 37 évesen, előzetes letartóztatásban, tisztázatlan körülmények között meghalt.
Emiatt az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és a három volt balti szovjet utódállam is szankciókkal sújtotta azokat, akiknek szerintük közük volt Magnyitszkij halálához, és a büntetőintézkedéseket kiterjesztették az emberi jogokat egyéb módon megsértő tisztségviselőkre is. Magnyitszkijt az orosz sajtóban megjelent hírek szerint is agyonverhették, ám az ügyészség hivatalos közleménye szerint szív- és érrendszeri elégtelenség okozta halálát.
Egy orosz elnöki bizottsági vizsgálat megállapította, hogy a könyvvizsgálót nem megfelelő körülmények között tartották fogva, és a börtönhatóságok megtagadták orvosi ellátását. Később hasonló következtetésre jutott az Európa Tanács is.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója