Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Amerikai előretolt katonai parancsnokság nyílt Lengyelországban

Létrehozva:

A nyugat-lengyelországi Poznanban pénteken megnyitották az Egyesült Államok hadserege 5. hadtestének előretolt parancsnokságát, melynek feladata az Európába telepített amerikai szárazföldi erők tevékenységének összehangolása.

Az ünnepségen Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter, valamint Terrence J. McKenrick vezérőrnagy, az amerikai szárazföldi erők 5. hadtestének helyettes parancsnoka vett részt.

Blaszczak beszédében hangsúlyozta, hogy a lengyel-amerikai védelmi együttműködés nemcsak Lengyelország, hanem az egész szabad világ biztonságát szolgálja, és fontos a NATO keleti szárnya szempontjából. Az előretolt parancsnokság lengyelországi telepítése elrettenti az esetleges agressziót – húzta alá a miniszter.

McKenrick kiemelte: Lengyelország az amerikai erők lengyelországi missziójának lehetővé tételével hozzájárul a hiteles elrettentéshez is, ami növeli a térség biztonságát és stabilitását, és erősíti a NATO-t.

A 200 fős előretolt parancsnokság létrehozása egyik eleme a megerősített lengyel-amerikai védelmi együttműködésről szóló szerződésnek, mely november 9-én vált hatályossá. A poznani parancsnokság – az egyetlen ilyen szintű amerikai struktúra Európában – néhány hónapon belül éri el műveleti képességét. Célja az amerikai műveleti képességek megerősítése és integrációja Európában.

A 2013-ban megszüntetett, idén viszont felújított, korábban Európában mindkét világháború, majd a hidegháború és a koszovói konfliktus idején is tevékeny 5. hadtest székhelye a Kentucky állambeli Fort Knox.

A megerősített védelmi együttműködésről szóló szerződés értelmében legalább ezer fővel 5500-ra növelik a lengyel földön állomásozó amerikai kontingens létszámát. A szerződésben foglalt, a lengyel hadsereg által is felhasználható infrastrukturális fejlesztések akár 20 ezer amerikai katona befogadását is lehetővé teszik.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink