Nagyvilág
A tünetek jelentkezése után öt napig a legfertőzőbbek a koronás betegek
Kilenc nap után viszont már alig adják tovább a vírust.
Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid-19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb a fertőzés továbbadása – számolt be róla a BBC hírportálja.
A pácienseknél a betegségük elején találták a legnagyobb víruskoncentrációt, míg „élő”, vagyis szaporodni képes vírusok akár a tünetek megjelenése utáni kilencedik napig kimutathatók voltak – írták a kutatók a Lancet Microbe brit tudományos folyóiratban.
A tanulmány készítői 79 kutatást elemeztek, ezek teszttel igazoltan koronavírusos, kórházban kezelt, tüneteket mutató páciensek eseteit tartalmazták. A tünetek jelentkezésétől kezdve akár a kilencedik napig is azonosítottak szaporodóképes vírusokat a torokból vett egyes mintákból.
A mintákban talált RNS-részecskékből, vagyis a vírus örökítő anyagának töredékeiből a tünetek kezdetekor vagy ezután öt napon belül volt a legtöbb. Az inaktív RNS-töredékek az orr- és torokmintákban átlagosan még a tünetek megjelenése utáni 17 napon is kimutathatók voltak.
A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy mivel kilenc napon túl nem volt a mintákban szaporodóképes vírus, ezért – a tovább kimutatható inaktív töredékek ellenére – valószínűtlen, hogy a páciensek többsége fertőzne a kilencedik nap után is.
„Az emberekben azt kell tudatosítani, hogy amint akár a legenyhébb tüneteket is érzik, ne érintkezzenek másokkal, izolálják magukat. Vannak, akik olyan későn kapják meg a teszteredményüket, hogy talán már túl is vannak a legfertőzőbb időszakon” – mondta el a BBC-nek Muge Cevik, a St. Andrews-i Egyetem tudósa.
A kutatás nem vizsgálta a tünetmentes fertőzötteket, de a szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy más kutatások kimutatták, egyesek már a tünetek megjelenése előtt és tünetmentesen is fertőzhettek.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt