Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Parázs vita az Alaptörvény módosításáról

Létrehozva:

Szerdán este 11-kor még arról folyt a vita a parlamentben, hogy ki nő és ki férfi.

Szerdán tartották az általános vitát az Alaptörvény 9. módosításáról, mely szerint “az anya nő, az apa férfi”. A közpénz fogalmát úgy határoznák meg, hogy az csak az állam bevételére, kiadására és követelésére vonatkozzon, mert korábban még komoly jogviták voltak arról, hogy például annak számítanak-e a TAO-pénzek – írja a 444.hu.

Varga Judit igazságügyi miniszter kedden még azt nyilatkozta a BBC HARDtalk című műsorában, hogy az Európai Unió nem a járvány helyett ideológiai vitákra koncentrál. A szerdai vitát aztán azzal vezette fel, hogy a szülők nemét azért kell alkotmányi szinten előírni, „mert nem válhatunk biológiatagadókká”. “A cél nem egyes társadalmi csoportok jogainak a csorbítása”, hanem a „legkiszolgáltatottabb korosztály védelmének az előmozdítása”. Bányai Gábor egyenesen gratulált Dúró Dórának, amiért a Meseország mindenkié című érzékenyítő könyvet ledarálta.

Az alkotmánymódosítás másik része a közpénz fogalmának meghatározása. Varga Judit szerint ezzel a jogalkotó „hitet tesz a közjogi és a magánjogi viszonyok elválasztása mellett” és biztosítja a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok mindenkori kormányzattól való függetlenségét.

A párbeszédes Szabó Tímea szerint az egész törvénymódosítás csupán “egy nevetséges és szánalmas kísérlet arra, hogy eltereljék a figyelmet Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc ezermilliárdos lopásairól”. Az MSZP-s Harangozó Tamás azt mondta, a javaslat második része „az intézményesített lopás Alaptörvénybe emelése”.

A vita közel hat órán keresztül tartott, és míg a kormánypárti képviselők kifejtették véleményüket a törvénymódosítás mellett, az ellenzéki képviselők lényegében szélmalomharcot vívtak a fideszes kétharmaddal.

Legnépszerűbb cikkeink