Kiemelt hírek
Orbán Balázs: Magyarországot politikai kritikák érik
„Itt valójában politikai zsarolásról van szó. Ezek nem jogi, hanem politikai természetű kritikák. Én lennék a legboldogabb, ha az EU valamelyik intézménye színvonalas jogi mércét lenne képes felállítani, s annak alapján fair módon meg lehetne vizsgálni, hogy hogyan is áll a jogállamiság az egyes tagállamokban, de ez eddig nem sikerült.” – mondta Orbán Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a 168 Órának. Az interjú során az államtitkár beszélt többek között az aktuális jogállamiság kérdéséről, a kilencedik alkotmánymódosításról, az amerikai elnökválasztás eredményéről, és hogy ezzel kapcsolatban mi a kormány B-terve.
„Nem igazán értem, hogy miképpen lehet viták forrása az, hogy az anya nő, az apa férfi” – mondta az Alaptörvény L cikkének bővítéséről Orbán Balázs. Véleménye szerint az alkotmánymódosítás mellett a választási törvény rendelkezéseinek szigorítása is indokolt volt. „Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy vannak olyan pártok, amelyek az eddigi listaállítási feltételeket megugrották, majd a választásokon az derült ki, hogy ennek ellenére nincsen valós és kimutatható társadalmi támogatottságuk. Jogos az a feltételezés, hogy ha szigorítunk, akkor ezeknek a pártoknak nehezebb dolguk lesz visszaélni a rendszerrel. Az ellenzék mozgásterét a javaslat nem csökkenti, külön, egyben és több szeletben is tudnak indulni ezután is. A javaslatot pedig pont azon fontos garanciális elv miatt, amely szerint a választásokat közvetlenül megelőzően választással összefüggő jogszabályokon nem változtatunk, kell most, még az őszi ülésszakon elfogadni. Ráadásul, pont a baloldal kérte a leghangosabban, hogy szigorúbb követelmények kellenek az induláshoz ahhoz, hogy valaki kampánytámogatásban részesüljön” – mondta.
Orbán Balázs a Magyarországot ért jogállamisági bírálatokat nem jogi, hanem politikai természetű kritikáknak tartja. „A jogállamiság kapcsán nincs objektív mérce. Amíg ilyet nem sikerül meghatározni, addig a meglévő mechanizmusnak nem sok értelme van, ugyanis nem más, mint egy politikai eszköz arra, hogy Magyarországot a bevándorláspolitikája, a családpolitikája, a gazdaságpolitikája, s még az ég tudja, hogy mi miatt leckéztessék” – mondta.
Az államtitkár szerint az EU-s megállapodással, amely jogállamisági feltételekhez köti az uniós támogatások kifizetését, az egyik legnagyobb probléma az, hogy nem lehet mindkét oldalról érvelni. “Az Országgyűlés elfogadott egy határozatot, amely kimondja, hogy olyan eljárásrendet nem támogathat, ami politikai nyomásgyakorlásra alkalmas módon alakítja ki az uniós pénzek kifizetésének új rendszerét. Mi arra törekszünk, hogy ezek a kérdések a politikai viták szintjéről a jogi eljárások szintjére kerüljenek le, az Európai Parlament többsége pedig jól láthatóan ennek ellenkezőjén dolgozik.Szerintünk minden vitás kérdésben tessék meghatározni, hogy konkrétan mi a gond, történt-e szabálytalanság, hogy miként van ez a többi tagállamban, és mire lenne szükség ahhoz, hogy ne legyen vele gond. Lehessen mindkét oldalról érvelni, aztán szülessen döntés, ami bíróság előtt megtámadható” – mondta.
Orbán Balázs elmondta, hogy a jogállamisági mechanizmus a magyar kormány számára azért nem fogadható el, mert az parttalan vitákat tenne lehetővé.“Szerintünk a házasság férfi és nő között jön létre. Van olyan uniós tagállam és brüsszeli intézmény, amely nem így gondolja. Mi úgy gondoljuk, hogy hazafias módon kell nevelni a gyerekeinket. Van, aki odakinn nem így gondolja. Ezt tiszteletben tartjuk, de az értékeinket meg fogjuk védeni, a magyar ugyanis emberek azért választottak meg minket, mert ők is így gondolják. Nem elfogadható, ha ezt a nézetkülönbséget becsomagoljuk egy objektív mérce nélküli, jogállamiságnak nevezett eljárásba, ami valójában egy politikai nyomásgyakorlás, egy zsarolási eszköz majd annak alapján megpróbálják visszatartani a tagállamnak az alapszerződések alapján járó költségvetési forrásokat” -mondta.
Orbán Balázs szerint a járvány miatt létrehozott uniós pénzügyi csomag Magyarországon nem nem élet-halál kérdése, így a kormány vétója nem itthon, hanem a déli államokban okozhat problémát. „Természetesen fontosak ezek a források, a járvány elleni gazdasági védekezés költségvetési oldala viszont ezek nélkül is biztosított”-mondta.
Az államtitkár indokolta azt is, hogy a magyar kormány miért állt ki Donald Trump mellett az amerikai elnökválasztás során. ”A gazdasági és a katonai együttműködés mindig jól működött az Egyesült Államokkal. A korábbi, demokrata párti kormányzat alatt a politikai jellegű együttműködés nem működött jól. A demokráciaexport doktrínája alapján a demokraták szája ízének megfelelő, progresszív, liberális, baloldali politikai álláspontot kértek számon a szövetségeseken. Ezek a konfliktusok Trump alatt eltűntek, mert ő gyakorlatilag ugyanazt mondta, amit a magyar kormány. Amerika, illetve Magyarország az első, bevándorlásellenesség, a keresztény kultúra védelme, a családpolitika fontossága – ezek közös értékek voltak. Mi azt javasoljuk, ne hozzuk vissza a régi logikát, ne nyissuk újra ezeket a vitákat, mert ezeken a területeken nem fogunk egyetérteni. Az Egyesült Államoknak sem érdeke az ilyen konfliktus, egy szövetségi rendszerben vagyunk, az érdekeink közösek. Ha ebben a kérdésben a belátás megszületik, akkor jól is alakulhat a politikai kapcsolat”-mondta.
A cikk eredetileg a 168 Óra hetilap 2020. november 18-i számában jelent meg, a teljes interjú itt olvasható el.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt