Magyarország
Erdős Virág: Díjat adni mindig, minden esetben színtiszta politika
A költő kapta meg a „Budapestért” díjat a Városházától.
„Amíg ez a Magyarország olyan, amilyen, addig itt most (egy-két kivételtől eltekintve) senkinek se jár jutalom. Nekem egészen biztosan nem jár. A vonakodásommal feltűnősködni viszont nettó szereptévesztés lenne – ez azért elég könnyen belátható. Pláne a Városháza ellenében, amelynek az elszabadult hajóágyúként dúló diktatúrával vívott napi küzdelmei mégiscsak az utolsó reményt jelenthetik a számunkra” – tette közzé Facebook-oldalán Erdős Virág költő.
Erdős azért tette közzé gondolatait, mert a Városháza neki adományozta a „Budapestért” díjat.
„Díjat adni mindig, minden esetben: színtiszta politika – ennek abszolút a tudatában vagyok. Ahogy annak is, hogy diktatúrában díjat elfogadni a legjobb esetben is maximum: különalku. Úgyhogy én most a magam részéről egész egyszerűen nem fogom föl annak. Úgy örülök, hogy nem örülök” – írta.
A költő megköszönte a díjat, a hozzá járó teljes pénzjutalmat pedig az Utcáról Lakásba Egyesületnek adja.
„Ők ugyanis azok közé a kevesek közé tartoznak, akik megérdemlik” – írta.
A teljes bejegyzés itt olvasható:
Log into Facebook
No Description
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.05. 7:41
Újra terjed a koronavírus
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól