Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Jogellenesen járt el a rendőrség azzal, hogy nem lépett fel az Auróránál randalírozó homofóbok ellen

Létrehozva:

A rendőrség tavaly szeptemberben nem lépett fel a provokátorokkal szemben, akik így meg tudták akadályozni, hogy az LMBTQ-közösség megtartsa rendezvényét a budapesti közösségi házban.

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében igazat adott a rendőrség ellen panaszt tevőknek. A Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar LMBT Szövetség és az Auróra Közösségi Házat működtető Marom Klub Kft., valamint nyolc magánszemély adott be keresetet az ügyben.

Budaházy György társaival 2019. szeptember 26-án, egy zárt rendezvényen jelent meg az Auróránál, közvetlenül a kezdés előtt. A transzparensekkel érkező társaság tagjai lökdösődni kezdtek, homofób szlogeneket skandáltak, és sértegették, valamint akadályozták a Labrisz és az LMBT Szövetség rendezvényére érkezőket.

A jelenlévő szervezők a helyszínre hívták a rendőröket, akik húsz percig az ingatlanon kívül várakoztak, majd a közösségi házba betérve sem léptek fel a rendbontókkal szemben. A Magyar LMBT Szövetség közleményében kiemelte, hogy „a közösség tagja elleni erőszak elkövetéséhez ugyanis önmagában elegendő a védett csoport elleni riadalomkeltés is, nem szükséges a testi erőszak,” így akár szabálysértés, vagy bűncselekmény is lehetett Budaházyék hangulatkeltése. 

A helyszínen történő huzakodás végül körülbelül három óriág tartott, a rendezvényt nem tudták levezényelni, az Aurórának is több órára be kellett zárnia. A rendőrök végül utólag indítottak szabálysértési eljárást Budaházyékkal szemben, de a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben leírta, hogy már a helyszínen is cselekedniük kellett volna:

„A felvételeken látszik, hogy a rendezvény megzavarói azért maradhattak a helyszínen és folytathatták a jelenlévők zaklatását, mert a rendőrök nem intézkedtek erélyesen a távozásuk iránt, hanem hagyták, hogy folytatódjon a kéretlen agitációjuk és vitázásuk. Ebből következően órákig húzódott az a szabálysértési helyzet, melyet a rendőröknek […] kötelességük lett volna haladéktalanul megszakítani.”

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink