Nagyvilág
Baloldali tüntetést oszlattak fel Görögországban
Incidensek zavarták meg az 1973-as görögországi diáklázadás évfordulója alkalmából tartott megemlékezést a koronavírus-járvány miatt elrendelt gyülekezési tilalom ellenére megtartott baloldali tüntetéseken.
A jobboldali kormány által elrendelt gyülekezési tilalom ellenére a Görögországi Kommunista Párt (KKE) és a kis baloldali Antarszia több száz szimpatizánsa tüntetett Athén központjában.
A rendőrség rövid időre könnygázt és hanggránátokat vetett be a tömegoszlatáshoz – jelentette az AFP francia hírügynökség fotóriportere a helyszínről.
A KKE vezetője, Dimitrisz Kucubasz is jelent volt a tüntetésen, amelyen több tucatnyi résztvevőt állítottak elő, egy kommunista parlamenti képviselő megsérült – jelentette az ERT közszolgálati televízió.
- november 17. évfordulójáról, amely a görögök számára a katonai diktatúra (1967–1974) bukását és a demokrácia visszatérését jelképezi, a baloldali pártok és mozgalmak minden évben népes tüntetéseken emlékeznek meg. Rendszerint három kilométer hosszú menet vonul át Athén belvárosán át a hidegháború idején az ezredesek diktatúráját támogató Egyesült Államok nagykövetsége elé.
Katerína Szakellaropulu államfő azonban hangsúlyozta, hogy a műszaki egyetemisták felkelésének évfordulójáról idén a világjárvány miatt a szokásostól eltérően emlékeznek meg.
Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök szombaton döntött arról, hogy a görögországi karantén idején a „közegészség védelme” érdekében november 15. és 18. között tilos minden tüntetés.
A bejelentés számos baloldali párt haragját kiváltotta, elsősorban a kommunistákét, de Alekszisz Ciprasz volt kormányfő radikális baloldali Sziriza pártjáét és a Jannisz Varufakisz volt pénzügyminiszter vezette baloldali MeRA25 pártét is. A három párt hétfőn egyszerű főhajtásra szólított fel a műszaki egyetemnél álló emlékmű előtt, ahol a rendőrség és a katonaság vérbe fojtotta a diáklázadást, több tucatnyian haltak meg, illetve sebesültek meg.
Egy rendőrségi illetékes szerint kedd reggel mintegy kétszázan tartottak „jelképes gyűlést” az amerikai nagykövetség előtt a PAME kommunista szakszervezet felhívására. A rendőrök figyelmeztették a tüntetőket a gyülekezési tilalomra, akik azonnal szétoszlottak.
A köztársasági elnök kedden a megemlékezés „egyetemleges” jellegére hivatkozva próbálta csillapítani a tiltakozásokat.
„A demokrácia nem csak a szabadság, de a felelősség rendszere is. Mindnyájunknak az egyéni érdek elé kell helyeznie a közjót, a közegészséget és a szolidaritást” – hangsúlyozta Szakellaropulu.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt